Nem szoktam ilyet csinálni, mert általában nekem "minden mindegy" meg nincsenek ilyen konkrét terveim, de idén ez máshogy alakult. Szóval ha már ez a nagy harci helyzet, akkor gondoltam lehetne belőle egy bejegyzés. Vagyis abból, hogy mit is szeretnék kapni. Tudjátok, karácsonyra. Mini kívánságlista.

Először is nagyon, nagyon, nagyon szeretnék versesköteteket. Az a helyzet, hogy anyáéknak is van könyvgyűjteménye, de azt főleg horror és krimi regények teszik ki. Félre ne értsetek, imádom őket, de a lelkem eladnám pár verseskötetért. Jöhetne Ady, Radnóti, Petőfi, Baudelaire, Kosztolányi. Utóbbitól Esti Kornélt is elfogadnám, és ha már Kosztolányi, akkor egy kis Csáth Géza is jólesne, mert az az ember egy zseni volt és pont. Aki pedig érti a két személy közti összefüggést, annak piros pont :) Vagy kifejezetten kortársköltészetben is tudok említeni műveket: Dalok a magasföldszintről (ugye Simon Márton), vagy Atlasz bírja (Pion István). Jajj és aki mostanában még nagyon érdekel, az Szilágyi Domokos. Juhász Gyulát pedig csak azért hagytam ki, mert tőle már beszereztem egy kötetet, hála drága nagymamámnak.
Egy új telefon sem tenne rossz szolgálatot, mivel a jelenlegi sony-m egy rakat k*ki. Felhívni se tud senki, én se senkit, egyszerűen bekrepált, bár Isten a tanúja, szépen kibírt másfél évet. Szóval kinéztem valami komolyabbat, és megbeszéltem a családdal, hogy egy közös pénzösszedobás keretein belül nem kaphatnék-e karácsony-szülinapra egy Huawei Ascend P7-et. Természetesen fehérben. Fehér telefon buzi vagyok.

Tudjátok, néhány nőnél valami bekattan tizenévesen, és egyszerűen a lábbelik megszállottjaivá válnak. Na velem ugyanez történt pár éve, és azóta is lelkes cipőgyűjtögető életmódot folytatok, aminek anya kicsit sem örül - nem csodálom, drága mulatság. Konkrétan én ugyanezt a cipőt néztem ki és szeretném megszerezni, az egyetlen pedig ami közénk áll, az az ára. Ha egyszer megkapom akkor majd Drágámnak hívom. Ez pedig egy beszélőnév hahaha. Amúgy irtó kényelmes, és nem tudom, számomra olyan klasszikus hatást kelt, szóval szerelem.
A második képen egy fejdísz(?) látható. Azt hiszem. Mindegy is hogyan nevezem, a lényeg, hogy fétisem van rá és akarom. A virágkoszorúk után amúgy is ez lesz a következő nagy durranás, én a fél kezem rámerném tenni. De nem csodálkozom: érdekes, elegáns, mégis kicsit (számomra legalábbis) bohém. Szóval imádom, szeretném, akarom (ismétlem itt önmagam kapzsin).

Eddig soha nem voltak ilyen nagy nyakláncaim, ennek az oka pedig egyszerű. Kicsit mindig soknak éreztem őket. Főleg az aranyláncokkal (tudjátok amik tényleg ilyen nagy lánc kinézetűek) ápoltam ilyen kapcsolatot, de kis köves társaik sem menekülhettek elgondolásom elől. Ugyanakkor pár stílusban és összeállításban le tudtak nyűgözni, de mégis, én magam sose nyúltam értük. Na most ez egy picit változott, bár láncos nyakláncot továbbra sem vennék fel - az a fura, hogy ettől még tetszik csak magamon nem bírom elképzelni. Ugyanakkor ezek, a kissé (nekem) múltat idéző, sok köves darabok nagyon-nagyon tetszenek, enyhén a gallérokra (és a galléros nyakláncdivatra is) emlékeztetnek, és ahww.
A virágos fajta meg személyes kedvencem. Komolyan, a virágokat nem lehet utálni. Vagy csak én vagyok ilyen lágy lelkületű, a franc se tudja. A lényeg, hogy amin ilyen csinos virágok vannak, azok a darabok valahogy közel állnak a szívemhez. Egyébként ami miatt most rászántam magam, hogy igenis szeretnék ilyen nyakbavalót, az a szalagavatóm. A fekete ruhámhoz, amit nagy nehezen kiválasztottam, iszonyú jól mutatna valami nagyobb nyaklánc. Ha pedig már ilyesmi, akkor ezek a fajták a favoritjaim.

A nyelvvizsgával kapcsolatban elég vegyes érzelmeim vannak. Amúgy meg az egész napomat elvitte, mivel szóbelin utolsó voltam. Jó tanács másoknak: ne mondjátok azt szituáció feladatban a "nem iszom alkoholt" kijelentésre hogy "milyen szégyen". Nem menő :D

Csak az hibázik, aki csinál is valamit. Mantra. Mert szorongok.

*mindjárt ülve bealszom, hosszú nap volt ez*

Ajj emberek, annyira jó érzés mostanában az utcákat járni. Mindenhol kint vannak a téli fényfüzérek, díszek,karácsonyfák.. Éjszaka tényleg csodálatos, ezért imádom, hogy az utolsó tánccsoportba kerültem. Nincs is megnyugtatóbb, mint mikor a táncpróbára menet, vagy onnan eljőve tudok ezekben gyönyörködni. Főleg, hogy az egyik barátnőm annyira imádja a fényes vackokat, hogy szerintem már az esküvőt tervezgeti velük. Kicsit mániákus. De szerethető!

Egyébként én teljesen kimaradtam ebből az egész karácsonyi hangulatból. Egyszerűen annyi a dolgom, hogy észre se vettem. Pedig már mindenhol karácsonyi zenéket játszanak. A főtéren főleg, a karácsonyi vásárnál, ami pár bódéból áll csupán - de a forralt boros az mindig tömve van. A leghangulatosabb persze az, mikor a zene cd beakad, és téli nóták helyett nagyon kemény dubstep-et nyomat a jó népnek - pedig igaziból csak szar a felszereltség meg a lejátszó. Mindegy.

Szóval sok lehetőségem lett volna realizálni, hogy mindjárt karácsony, mint a következőkben azt bemutatom.

• Mikor egyszerre tízen teszik ki instagram-ra a karácsonyi csokikalendáriumukat.
• Mikor mindenhol fényesség és muzsika van. Burzsuj városok.
• Mikor intéznem kell a suli számára egy mikulás jelöltet az osztályból, mert én hülye elvállaltam a dök-ös szerepet (diákönkormányzat képviselő tag).
• Mikor facebook-on a tumblr csoportban az minden második bejegyzés, hogy mit vegyek a családnak, a pasimnak, a barátnőmnek, a szomszéd néni házi halának meg a hangyabolynak a kertben.
• Mikor mindenki könyörög, hogy essen a hó az ünnepekre (úgyse fog, troll karácsony pacsi!).
• Mikor a boltokban már október végén megjelennek a mikuláscsokik és a csodálatos óriás Toffifee csomagok.

Tovább is van, de ezek is eléggé szemet szúrtak volna, ha nem lennék mindig olyan mint egy élőhalott aki épp csak eltántorog a suliba aztán haza, mert rendes diákként természetesen másra nincs se ideje, se energiája. Amúgy amiről végül tényleg rájöttem, hogy hoppácska valami jön, az..

1.: A nyelvvizsga behívom, természetesen Mikulás napjára. Mert nálunk nem csak az öreg bácsi jön, meg cukor csoki hanem rettegés és halál is a nyomában. Oké, imádok drámázni, de ettől függetlenül három napja olyan mintha egy alien rágná belülről a hasam, hogy majd kitörjön és nyolcadik utasként leöljön mindenkit a helyi volánon.

2.: Féláras parfüm akció a DM-ben!! Annyira imááádom a tényt, hogy ennyire olcsón még sose vettem meg magamnak a kedvenc Play Boy illatom, leszámítva mikor tesómat húztam le vele tavaly karácsonykor. Hát igen, ha ünnepek, akkor parfüm. Jobban örülök neki, mint a kakaómassza csokinak. Ami nem is csoki. Fújj.

Most pedig két napot itthon töltök békében és nyugalomban... Ahahahhahaha, persze. Helyette nevelgetem az alien babát a hasamban és próbálom nem kihányni a lelkemmel együtt, miközben esetleg készülök a vizsgára. Na meg lemaradok újabb két dogáról, hogy ahogy ezen a héten három nap alatt megírtam 5 felmérőt, a következő héten is 5 napra jusson 10. Csodálatos arányok.

Miért érzem egyfolytában azt, hogy kifutok az időből? Költői kérdés. Mert kifutok.

Szombaton nyelvvizsgázni fogok és egyelőre ott tartok ami a lelki felkészülést illeti, hogy wtf omg wtf, és sajnos az angol tudásom is ennyinek érzem. Ami szerencsére nem lehet igaz, mivel nyár eleje óta járok külön tanárhoz és küzdök, hogy legyen valami. Ennek hála elég sokat fejlődtem - aminek nagyon örülök - és egy kis büszkeséggel tölt el, bár mindig ott van bennem a tüske, hogy semmi sem elég jó. Mint mikor töriből négyest írok, vagy ötöst de mondjuk az esszém 12-ből csak 8 pontos lett (igen, nagyon komoly problémák!!) és kicsit lélekben összeesek. Erre persze mindenki kiakad, hogy kussoljak, és örüljek a jó jegyeknek. Amúgy igazuk van, csak pár dologgal kapcsolatban annyira rohadt maximalistának érzem magam (pedig amúgy meg a világ lustája cím tökéletesen illene rám).

Matekból lennék ilyen rohadt önérzetes, de abból természetesen nem vagyok. Az érettségi miatt viszont nem hanyagolhatom el. Készülni kell, és kész. Olyan ez, mint mikor idén először elcsodálkoztam, hogy "Jézusom, én most tényleg szoktam tanulni". Amúgy nem jellemző rám a zsenilét (enyhén fogalmaztam), de amit eddig, 3 év alatt számonkértek tőlünk a gimiben az (néhány kivétellel persze) tényleg nem volt egy megterhelő feladat (kivéve a kémia, brrr). Persze ezt utólag sokkal okosabban átlátom. Ilyenkor szokott örülni a fejem, hogy tizenkettedikre megértettem a tizedikes matekot és de jó. Hiába mondják a többiek, hogy már nem ott tartunk, én örülök az apró sikereknek is - hahaha :D

Ha pedig a tételekkel nem lenne elég bajom (van), a folytonos kérdések mindenki felől, hogy hova szeretnék menni és mit szeretnék tanulni csak nem hagynak békében. Erre én viszonylag határozottan felelem, hogy régész szak, másodiknak meg történész szak. Ez a határozottság persze csak azt próbálja elrejteni, hogy nem merek hinni az egyetem+én=siker képletben. Pedig hit nélkül nehéz lesz. Ha én nem gondolom, hogy bejutok, akkor nem is fogok. Nehéz ügy ez. De mi az ami könnyű? Szóval ehhez az egészhez például jól jönne a nyelvvizsga, és vissza is tértünk a bejegyzés elejéhez.

Megyek is és átrágom magam egy újabb szóbeli témakörön. Csak előbb nézek valami filmet. Meg eszek egy picit. Meg hallgatok zenét. Meg megtanulok operát énekelni, olajfúró tornyot üzemeltetni, a világ összes algebráját és persze levezetni egy teve szülését. Nem lehet elsietni az életet. Na meg pihenni is kell a szegény diáklánynak.

a tejút hevert a lábunk előtt és a mellemet fogtad
arra kértél, lennél-lennél, én meg hogy sokkal jobban

Oh igen, itt a december és itt vagyok én is. A decembernek szerintem azért mindenki jobban örül. De azt hiszem ezt a tényt nemes lelkem mivoltából elfogadom, mert úgy illik.

Szóval ténylegesen nem jelentkeztem egy ideje, vagy ha igen, akkor is csak félig-meddig. Kicsit feszengek, és nem tudom jönnek-e majd a szavak, ha jönnek. Elszoktam már ettől az egésztől. Persze a cél visszaszokni, mert a lelkemnek egyfajta simogatás ha írhatok. Tudom, ez így rohadt közhelyes és nyálas, de ha egyszer a lelkem egy kibaszott magamutogató aki csak akkor érzi jól magát ha legalább húszan tudják mit érez a nap minden percében, akkor az életed valahogy így alakulhat mint az enyém. Blogolva.

Éééééés karácsony! Ez mostanában a töltelékmondatom mindenki irányába. Felér azzal, mint mikor illedelemből az időjárásról beszélgetsz valakivel, akivel nem álltok annyira közel, de nem szeretnéd ha a helyzet kínos lenne. Azt az egyet leszámítva, hogy mikor bejön ez a téma, akkor már mindketten érzitek, hogy a helyzet igenis kínos, csak épp még kínosabb ezt ténylegesen realizálni, így folytatjátok. Legalábbis én így szoktam, elég béna, de ez van.
Jó hír, hogy a karácsonyt idén bőven üti a nálunk leghírhedtebb végzős téma és esemény: a szalagavató. Nincs szerintem végzős a suliban aki ne ezen pörögne a nap 24 órájában. Reggel bemegyünk, megmutogatjuk ki milyen ruhát nézett/keresett/próbált/akar. Aztán megvitatjuk melyik fazon és szín miért jó. Aztán áttérünk a cipőkre: örök kérdés, hogy ki táncol magassarkúban, ki nem. Majd jöhet a tánc gyakorlása, megvitatása, a zene szidása vagy imádata (esetemben ez vegyes érzelmeket kreál, mert azért Miley Cyrus-ra bécsi keringőzni nem hiszem, hogy egy mindennapi esemény - még én se tudom, hogy utálom vagy imádom). Szóval csupa ilyen egyébként halálunalmas és giccses csajos téma, amit mégis megszeretsz ha rólad van szó, részben mert hát na, részben meg mert önimádat van ezerrel.

Egyébként megmentek mindenkit az órák hosszat tartó agyalástól, hogy "Úristen, vajon neki sikerült már mindent beszerezni??", és lelövöm a poént. Az a poén amúgy hogy nincs poén, de tudjátok, ha magyarázni kell akkor már régen rossz.

Szóval igen. Van egy csodálatos keringős ruhám, picit csicsa de azért még élvezhető fazonú. Na meg tüll. Oké, van egy enyhe tüll mániám, asszem előző életemben egy hercegnő belefojthatott a baldachinjába. Vagy ilyesmi.
Ami viszont meglepőbb (főleg mivel a ruhát szeptember 2-án már rohantam lefoglalni, mivel az iskolában minden lény vérszemet kapott már az első napon), hogy találtam hozzá cipőt is. Ha! Igazi harc volt! Egészen egy megyeszékhely kínai üzletéig kellett megtennem legalább félórás kocsiutat. De tökéletes: pántos (hogy ne tudjam elhagyni mint tavaly az egyik csaj - megjegyzem nekem tetszett ahogy a keringő közben próbálta lerugdosni a színpadról), fehér és van egy korrekt 6 cm-es sarka, viszont olyan jól beépítve, hogy meg se érzem. Anya szerint amúgy a cipőből semmi se fog látszani (igaza van) de szerintem az érzés a fontos. Az érzés, hogy az is tökéletes és pont.
Sima koktélruhát is sikerült végül találnom a szalagtűzésre (hál ég nem matrózblúzban kell ott is szenvedni mint más ünnepeken, fejbe is lőném magam), bár az tényleg megért egy misét. Ha 40 ruhát nem néztem és próbáltam fel két nap alatt, akkor egyet se, esküszöm. Az eredmény viszont minden szenvedést és előzőleges csalódást megér, szóval jepp.

Ha egyszer megélem majd a szalagavatót, képeket is csatolok ezekről. De addig nem akarok. Tudom, tudom, túl érdekes lett ez a bejegyzés. Kérlek ne haljatok meg olvasás közben. Az rontaná az imidzsem. Nyami lekvár.