Oh igen, itt a december és itt vagyok én is. A decembernek szerintem azért mindenki jobban örül. De azt hiszem ezt a tényt nemes lelkem mivoltából elfogadom, mert úgy illik.

Szóval ténylegesen nem jelentkeztem egy ideje, vagy ha igen, akkor is csak félig-meddig. Kicsit feszengek, és nem tudom jönnek-e majd a szavak, ha jönnek. Elszoktam már ettől az egésztől. Persze a cél visszaszokni, mert a lelkemnek egyfajta simogatás ha írhatok. Tudom, ez így rohadt közhelyes és nyálas, de ha egyszer a lelkem egy kibaszott magamutogató aki csak akkor érzi jól magát ha legalább húszan tudják mit érez a nap minden percében, akkor az életed valahogy így alakulhat mint az enyém. Blogolva.

Éééééés karácsony! Ez mostanában a töltelékmondatom mindenki irányába. Felér azzal, mint mikor illedelemből az időjárásról beszélgetsz valakivel, akivel nem álltok annyira közel, de nem szeretnéd ha a helyzet kínos lenne. Azt az egyet leszámítva, hogy mikor bejön ez a téma, akkor már mindketten érzitek, hogy a helyzet igenis kínos, csak épp még kínosabb ezt ténylegesen realizálni, így folytatjátok. Legalábbis én így szoktam, elég béna, de ez van.
Jó hír, hogy a karácsonyt idén bőven üti a nálunk leghírhedtebb végzős téma és esemény: a szalagavató. Nincs szerintem végzős a suliban aki ne ezen pörögne a nap 24 órájában. Reggel bemegyünk, megmutogatjuk ki milyen ruhát nézett/keresett/próbált/akar. Aztán megvitatjuk melyik fazon és szín miért jó. Aztán áttérünk a cipőkre: örök kérdés, hogy ki táncol magassarkúban, ki nem. Majd jöhet a tánc gyakorlása, megvitatása, a zene szidása vagy imádata (esetemben ez vegyes érzelmeket kreál, mert azért Miley Cyrus-ra bécsi keringőzni nem hiszem, hogy egy mindennapi esemény - még én se tudom, hogy utálom vagy imádom). Szóval csupa ilyen egyébként halálunalmas és giccses csajos téma, amit mégis megszeretsz ha rólad van szó, részben mert hát na, részben meg mert önimádat van ezerrel.

Egyébként megmentek mindenkit az órák hosszat tartó agyalástól, hogy "Úristen, vajon neki sikerült már mindent beszerezni??", és lelövöm a poént. Az a poén amúgy hogy nincs poén, de tudjátok, ha magyarázni kell akkor már régen rossz.

Szóval igen. Van egy csodálatos keringős ruhám, picit csicsa de azért még élvezhető fazonú. Na meg tüll. Oké, van egy enyhe tüll mániám, asszem előző életemben egy hercegnő belefojthatott a baldachinjába. Vagy ilyesmi.
Ami viszont meglepőbb (főleg mivel a ruhát szeptember 2-án már rohantam lefoglalni, mivel az iskolában minden lény vérszemet kapott már az első napon), hogy találtam hozzá cipőt is. Ha! Igazi harc volt! Egészen egy megyeszékhely kínai üzletéig kellett megtennem legalább félórás kocsiutat. De tökéletes: pántos (hogy ne tudjam elhagyni mint tavaly az egyik csaj - megjegyzem nekem tetszett ahogy a keringő közben próbálta lerugdosni a színpadról), fehér és van egy korrekt 6 cm-es sarka, viszont olyan jól beépítve, hogy meg se érzem. Anya szerint amúgy a cipőből semmi se fog látszani (igaza van) de szerintem az érzés a fontos. Az érzés, hogy az is tökéletes és pont.
Sima koktélruhát is sikerült végül találnom a szalagtűzésre (hál ég nem matrózblúzban kell ott is szenvedni mint más ünnepeken, fejbe is lőném magam), bár az tényleg megért egy misét. Ha 40 ruhát nem néztem és próbáltam fel két nap alatt, akkor egyet se, esküszöm. Az eredmény viszont minden szenvedést és előzőleges csalódást megér, szóval jepp.

Ha egyszer megélem majd a szalagavatót, képeket is csatolok ezekről. De addig nem akarok. Tudom, tudom, túl érdekes lett ez a bejegyzés. Kérlek ne haljatok meg olvasás közben. Az rontaná az imidzsem. Nyami lekvár.