Még nekem is, aki éppen csak mekeg angolból, szinte már átállt az agyam eme csodálatos nyelvre, és meglepő, mennyit fejlődik az ember csak attól, hogy a környezetével így kell kommunikálnia. Na meg, hogy a félnapjait franciákkal, németekkel, finnekkel, svédekkel és írekkel tölti a rengeteg magyar mellett. Egy hét alatt eddig ritkán sikerült ennyi embert megismernem, mint akikkel most beszélgetni tudtam. És ez nagyon jó!
Ahogy az is, mikor a buszon minden ír srác együtt énekli angolul a Dóra a felfedező főcímzenéjét, mert mekkora poén már, hogy ez a nevem, hát te jó ég :DDD (nekik legalábbis nagyon vicces - és így már nekem is hehe) Vagy amikor olyannal sikerül tök jót társalognod, akit eddig csak látásból ismertél, és nem is gondoltad volna, hogy jó fej, esetleg valaki másnál totál pozitív irányba fordul át az addigi megítélésed, és persze mikor lelki társakra lelsz, akikkel a pasiideálodtól a zenékig nagyon sok mindenben azonos véleményre juttok - ilyenkor jönnek a "ti eddig hogy nem találtatok egymásra?" kérdések zömei is. Na meg mikor tényleg mindenki, akivel leállsz dumálni, és addig még nem is beszéltetek, de esetleg látott, elmondja, hogy te tényleg rohadtul pörögsz (az emberek benyomásai rólam: pörögsz, pörögsz, pörögsz, őrült vagy, pörögsz) Mindezt pedig rettentő pozitívan (bár azért volt akin láttam, hogy soknak érez, de az meg legyen az ő bajocskája, úgyse lehetek mindenki kedvence :P)
Azt el ne feledjem, hogy a laza végzős sráctól kezdve a konyhás néniken át egészen a suli összes diákjáig és persze tök random emberekig mindenkitől azt hallgattam egyfolytában, hogy mennyire nagyooon cuki a cserediákom :DD Mélységesen egyetértek velük, az biztos, hogy nagyon aranyos! Bár ahogy én néztem (meg még páran), amúgy is messze a francia csapat bizonyult a legnormálisabbnak, és erre büszkék is vagyunk ám rendesen.

Ma többre sajnos nincs erőm, szóval ez ilyen kis minibejegyzés lett, cuki mint Louis. Viszont egy kis néma egyperces csendet kérnék, ugyanis valami szemét ribanc (vagy buzi, de akkor tényleg) ellopta a tesicuccomból a play boy-os dezodorom, és emiatt azért egy picit elszomorodtam. De sebaj, rohadjon le a hónalja, mindenki másnap pedig millió ölelés :)))

Éppen úgy írok, hogy tudom, az ágyam menti fal túloldalán, bátyám szobájában csendben kockul a francia cserediákom.

Egyrészt nem akarom zavarni, mert jól elvan, és amúgy is tuti, hogy fáradt (meg igaziból ma már elköszöntünk így estére), másrészt pedig héé, én bírom, hogy ilyen :D
Bővebb magyarázatban: a tavaly adódó lehetőség ma érett be azzal, hogy délután, vagy késődélután fél 7 előtt picivel megérkezett a cuki buszocska pár francia és svéd tanárral, valamint 10 (5-5) francia és svéd diákkal - mi pedig Annával meglepő módon elsőkként ácsorogtunk ott két tanárunkkal és hamarosan beért Evi is, harmadik barátosnénk, de a többieknek még így se volt nyoma (apával nagyon meglepő módon - mindenhonnan fél napokat késünk - elsőként értünk volna oda, ha galád módon be nem előz minket az angol tanárom hahaha, nagy problémák). Szóval helló-helló, ki-kivel megy, és már hozhattam is haza Louis-t, akitől egyből meg is ijedtem pedig fiatalabb nálam és olyan aranyooos (ez lehet, hogy csak spontán anyai ösztönök előtörése), és ahh.
És szeret kockulni. Meg a Naruto-t, és a One Piece-ből ugyanaz a kedvencünk (erre mentek el az előlevelezéseink), de az életben kicsit hallgatagabb (vagy csak megszeppent - ergo k*rvára megijedt az ijesztő magyar fejemtől és hangomtól -> vagy csak a leopárdmintás kabimtól amiben úgy nézek ki mint egy szexy stricii), esetleg az is gátolhatja beszélgetésünk, hogy ő elég jól tud angolul én meg csak mekegek :D De megért. Meg én is őt. Csodálatos, bár csak akkor nyugodott meg a lelkem a kezdeti sokk (és családom általi kifaggatása) után, mikor végre rátudtam venni, hogy egyen. MERT NEM AKART ENNI! Fuck yeah. Falta a virsliket és megsimogatta az egyik kutyusom. Ez egy örök barátság kezdete!! Közben meg telefonon Annával tartottuk egymásban a lelket, mert ő is hasonlóan járt, csak az övé nem nagyon tud angolul és szótárakat cipekedve kommunikálnak, de megoldják, tök cukik. Ma nyugiban hagytam tehát drága Louis-t, de holnap megpróbálom jobban letámadni és többet beszélni vele. Ha elrontom a nyelvtant? Kit érdekel, majd körbeírom, és amúgy is, attól, hogy az angoltudásom kicsit selejtes, még nem fogok nem dumálni - főleg mikor tök aranyoos, vagány a stílusa, és szereti a Naruto-t. Pont. Mondtam már, hogy aranyos? (egyébként meg fiú)

Ja és ma írtunk cuki irodalom tz-t, ami önmagában is fosatós volt, hát még mikor 5 perccel doga előtt kiderült, hogy az évfolyamtársak csak az egyik doga kérdéseit szolgáltatták át nekünk, és én a másik csoportba kerültem, tehát csupa rossz dolgot tanultam meg... Elég para, mikor olyan versről kell elemzést csinálnod, aminek még a címe se nagyon rémlik. Még nagyobb para mikor órai homályos és kínzó emlékfoszlányokból, valamint két pillanatig tartó átnézésből fél oldalakat írsz a semmiről - amiben mindent a Himnusz és Szózat elemzésére vezetsz vissza, mert csak ezt tanultad normálisan, még azt is, ami amúgy nagyon nem az.

Mivel pedig ilyen nemzetközi hétszerűség van az iskolában, egészen szexy német srácok is mászkálnak közöttünk (és akkor még az ír, esetleges finn és svéd srácokat nem is csekkoltam), és osztálytársam azt mondta, lehet bemutatna. Csak kár, hogy a némethez vagyok a világon a leggyügyébb :D Ilyenkor sejlik fel bennem halványan az a gondolat, hogy a p*csába is miért sz*rtam én mindig arra a nyelvre?? Későbánat, ebgondolat.

Angolt kellett volna tanulnom. Bháááw.

Úgy érzem bőven itt az ideje, hogy végre életjelet adjak, mint ahogy azt egy ügyes és lelkiismeretes blogosnak tőlem sokkal gyakrabban is meg kéne tennie, de ugye én k*rvára csak simán Dóri dolly vagyok, szóval az én piciny de annál zsarnokibb birodalmamban rám semmi és senki se parancsolhat!! Muhahahahaha, kivéve Másztört.
Mivel úgyis itt a hétvége (KÖSZÖNÖM URAM! Köszönöm!), azt hiszem eléggé aktuális lehet egy picike összefoglaló az én gyönyörűséges hetecskémről, ami amúgy r*hadtul nem volt izgi, de.. Sebaj! Ha egy szóval kéne jellemeznem, az a csoportkép lenne.

Hétfő
Avagy atyám, már nem is emlékszem
Összeszedve a hétfőről annyi rémlik, hogy egy igazán retróra hajazó szettben jelentem meg (asszem) a suliban, ami mostanság amúgy is jellemző rám. Az ilyen cikkek hátulütője pedig, hogy a rövidtávú memóriám is egy kalapkaki, hát akkor még így visszaemlékezni, de csak összeszedem én nektek! Volt angol doga és felelés is amit sikeresen elsunyiztam, meg délután egy fél rajzszakkör (ijesztő, tekintve, hogy egyik édesdrágaságom, szívemnek szottya még mindig perverz megjegyzésekkel illet, lassan kimerítve a zaklatás fogalmát), előtte pedig a kedvenc kétórás gyógymatekom. Összességében haláli napként telt el, és itt most a haláli szó szerint értendő.

Kedd
Ha kedd akkor töri
Ami megmaradt többek között, hogy egyik haver/nem haverom hajlandó volt normálisan viselkedni velem, ami igazán feldobta az amúgy is cuki hangulatom. Pacsi neked Ásó! (hülye fedőnevek a fiúknak 4ever) Ezenkívül délután töri emelteztem és élveztem, és végre felavattam a Tokyo Tiger felsőm is, meg az új körsálam (rohadt ruhaközpontú vagyok), és juhujj. Jaj, és persze osztályfotózás, az egyiken nagyon kis sz*pós szám lesz, de ha egyszer olyan hülye időpontokban kattintgat a nőci, tuti direkt kifigyeli mikor fárad el az arcizmom a vicsorgásban.

Szerda
Ez már sima ügy
A hét felén lecsökkentek a felelések és felmérők, én meg emiatt boldogan csináltam a nagy semmit. Többek között délután vásárolgattam, lett új karkötőm amit Dryna szerint kétszer és félszel veszek majd fel (a fél az az amikor felveszem, majd végül mégis le), szóval ezért én kitartva döntésem védelmében négyszer fogom hordani! Neki meg igaziból holt mindegy, de akkor is nyertem. Jujj és kifosztottam az eurós boltot cuki tollakból, mert az létszükséglet (az már nem számít, hogy füzetlapra b*sznak fogni). Ja, és új hódoló a láthatáron? Nálam kitudja. Miért nem vagyok lelkes? (mintha nem tudnám)

Csütörtök
Unalmasunalmasunalmas
Ez már a tényleg semmi extra kategóriába tartozott. A tanárok elnyugodtak, mi is elnyugodtunk, a suli is elnyugodott. Tesi után rohantam újabb fotózásra az iskolaújságnak, amikor is szenvedő fejemre vicsorgást erősítettem, majd barátnőm vízicicii (az amúgy mi???) kijelentésén végül inkább a megfulladást választottam. Délután rajzszakkör várt volna, de az eső egy könnyed mozdulattal visszafordított a jó meleg házba a csodálatos és szuperszexy kis számítógéphez, hogy együtt r*banckodjuk végig az estét.

Péntek
A fotókból sosem elég!
Most az udvaron tesztelték az én és hajam állóképességét ami sajnos nem bírta se a szelet se az esőt, ami akkor még nem is volt, de ő megérezte és alapból hülyén állt. Ahogy én is. Meg a fejem. Tavaly megfogadtam, hogy a DÖKös (diákönkormányzat yeah) képen nem vágok majd ismét békaszájas őrült fejet, na ebből az lett, hogy de, mégis, idén is ilyen lesz, de legalább van mivel ijesztgetni a kisebbeket. Most pedig évekig nem vállalnék több fotót ha nem gond! Ezenkívül kiderült, hogy fétisem van a kisgyerekekre és persze Szöszire, akire eddig is fétisem volt, bár lehet, hogy ha valaki bejön, az még nem fétis, de mi tudjuk hogy az. Örülök, hogy drága Törpinknek leesett a dolog így félév után, már kezdtem unni, hogy mindig adjuk a nyilvánvalót (ez mind-mind fedőnév).

Avagy napi tanulság~

Asszem útra kelek!

Lesz(!!) normális bejegyzés, amint összekaptam magam, meg
megírtam életem első hosszú töriesszéjét a holnapi emeltre.
Vagyis lehetséges, hogy még ma jövök. Remélem (:

Mivel egyrészt megint piszok régen volt bejegyzés (:DDD én már tök megszoktam ezt a néha fel-felbukkanok itt mint valami sunyi kis nem is tudom mi helyzetet egyébként), másrészt meg ma volt életem első történelem emeltje, és ha végül tényleg ezzel helyezkedek majd el, meg megyek továbbtanulni, akkor milyen jó lesz évek múlva visszaolvasni, hogy jééé, első emelt! (addigra talán már az emlék is megszépül)
Amin közölték, hogy egy hónapunk van újraismételni a kilencedikes anyagot az első cuki felmérőig. WTF??? Hát jó, végül is, én mondtam a tanárnak, hogy gondolom más emelt se könnyebb (talán a földrajz, mert az ilyen kis cuki, de valljuk be, azzal nem sokra megyünk - én legalábbis), szóval mindegy, hogy itt szenvedek vagy máshol, a történelmet meg legalább imádom. De tényleg! Beülök órára, és érzem ahogy lassan elönt egy euforikus érzés, közben a lelki orgazmus felsőbb szintjeire emelkedem, és körülbelül lemegyek alfába (Paradoxon!! Figyeljétek!!), meg pacsizok a szellemvilággal megtalálva a nirvánám és etcetcetc, egy szó meg gügye hasonlat és száz másik, tényleg élvezem basszus. Íme Dóri, akinek legnagyobb boldogsága meghallgatni Mátyás kultúrpolitikáját, mert az milyen izgiiii.
Szóval azt se bánom, hogy a héten, kivételes esetként, 7 történelem órám van, amúgy 6, meg 6 angolom is, szóval ez a két tárgy teszi ki a legtöbb időt az órarendemben, utánuk meg jön az 5 matekom (abból mondjuk kettő ilyen középszintű pluszóra vagy mi - gyógymatek hahahaha) és a csodálatosaaan gyilkooos utálatos és észveszejtő 4 irodalom órácska, mely a napi terrort rejti önmagában, kivéve pénteket, pénteken megszabadulunk tőle<3 Elnézést, de az irodalomtanárom.. Frusztráló :D De abszolút szerethető amúgy, micsoda kettősség - és a szomszédom. Viszont rájöttem, hogy bár nekem talán a legjobban maga az irodalomtantárgy fekszik (erősen lekopogom, de eddig két éven át színötös voltam belőle - komolyan, oké, tavaly volt két kis egyesem, de a rendes jegyeim csak ötös, nagyon durva számomra - és nem, nem kivételezés miatt, csupán tényleg bármiről tudok pofázni, erről is), mégsem jövök jól ki vele, mert szeretek kötekedni. Momentán a tanár minden mondatába belekontárkodnék legszívesebben, és a legtöbb költő a szememben csak alacsony szinteket üt meg - ennek oka, hogy szeretem ha az ember beszédes, de azt is ha tesz, főleg ha baja van valamivel. Tegyünk már legalább magunkért, tudjátok, Isten is megsegít. Ahogy meg ezeket a kis művészlelkeket nézem, maximum ódákkal meg szónoklatokkal próbálkoztak anno, és hát na, az édes kevés, utána meg hiszti hisztinek hátán, hogy te jó ég gya de szörnyű meg Úristen. Tisztelet a kivételnek természetesen, és ezzel nem vonom kétségbe zsenialitásukat (mert azért az nyilván van!), csupán kicsit hasogatom a szőrt, mert miért ne?
De eléggé elkanyarodtam az emelt töritől, ami amúgy nem para. Szóval eddig a 11. eléggé nyugis (jajj de lekopogom, jajj de nagyon) de már érzem, hogy hamarosan visszasírom én még az óvodát! Addig viszont sunnyogok, és megpróbálom magam Himnusz elemzésre beszélni, mert nagyon nem ártana végre leülni tanulni. Mondjuk tőlem az is nagy teljesítmény, hogy önszántamból vállaltam két plusz matekot, már első héten vannak füzeteim, és még házit is írok!! 11 év kellett, de azt hiszem fejlődök - példának okáért gyógymatekon kiderült, hogy végre beérett a két évvel ezelőtti törekvésem, és megértettem a kilencedikes anyagot. Csodálatos. Anya szerint van esélyem egyszer utolérni magam. Ha csak meg nem halok előbb. Félreértés ne essék, idősen akarok meghalni, de még így se hiszem, hogy tényleg beérem majd a saját matektudásom - talán valahol 80 környékén megvilágosodom. Azt mondtam talán. He.