Mivel egyrészt megint piszok régen volt bejegyzés (:DDD én már tök megszoktam ezt a néha fel-felbukkanok itt mint valami sunyi kis nem is tudom mi helyzetet egyébként), másrészt meg ma volt életem első történelem emeltje, és ha végül tényleg ezzel helyezkedek majd el, meg megyek továbbtanulni, akkor milyen jó lesz évek múlva visszaolvasni, hogy jééé, első emelt! (addigra talán már az emlék is megszépül)
Amin közölték, hogy egy hónapunk van újraismételni a kilencedikes anyagot az első cuki felmérőig. WTF??? Hát jó, végül is, én mondtam a tanárnak, hogy gondolom más emelt se könnyebb (talán a földrajz, mert az ilyen kis cuki, de valljuk be, azzal nem sokra megyünk - én legalábbis), szóval mindegy, hogy itt szenvedek vagy máshol, a történelmet meg legalább imádom. De tényleg! Beülök órára, és érzem ahogy lassan elönt egy euforikus érzés, közben a lelki orgazmus felsőbb szintjeire emelkedem, és körülbelül lemegyek alfába (Paradoxon!! Figyeljétek!!), meg pacsizok a szellemvilággal megtalálva a nirvánám és etcetcetc, egy szó meg gügye hasonlat és száz másik, tényleg élvezem basszus. Íme Dóri, akinek legnagyobb boldogsága meghallgatni Mátyás kultúrpolitikáját, mert az milyen izgiiii.
Szóval azt se bánom, hogy a héten, kivételes esetként, 7 történelem órám van, amúgy 6, meg 6 angolom is, szóval ez a két tárgy teszi ki a legtöbb időt az órarendemben, utánuk meg jön az 5 matekom (abból mondjuk kettő ilyen középszintű pluszóra vagy mi - gyógymatek hahahaha) és a csodálatosaaan gyilkooos utálatos és észveszejtő 4 irodalom órácska, mely a napi terrort rejti önmagában, kivéve pénteket, pénteken megszabadulunk tőle<3 Elnézést, de az irodalomtanárom.. Frusztráló :D De abszolút szerethető amúgy, micsoda kettősség - és a szomszédom. Viszont rájöttem, hogy bár nekem talán a legjobban maga az irodalomtantárgy fekszik (erősen lekopogom, de eddig két éven át színötös voltam belőle - komolyan, oké, tavaly volt két kis egyesem, de a rendes jegyeim csak ötös, nagyon durva számomra - és nem, nem kivételezés miatt, csupán tényleg bármiről tudok pofázni, erről is), mégsem jövök jól ki vele, mert szeretek kötekedni. Momentán a tanár minden mondatába belekontárkodnék legszívesebben, és a legtöbb költő a szememben csak alacsony szinteket üt meg - ennek oka, hogy szeretem ha az ember beszédes, de azt is ha tesz, főleg ha baja van valamivel. Tegyünk már legalább magunkért, tudjátok, Isten is megsegít. Ahogy meg ezeket a kis művészlelkeket nézem, maximum ódákkal meg szónoklatokkal próbálkoztak anno, és hát na, az édes kevés, utána meg hiszti hisztinek hátán, hogy te jó ég gya de szörnyű meg Úristen. Tisztelet a kivételnek természetesen, és ezzel nem vonom kétségbe zsenialitásukat (mert azért az nyilván van!), csupán kicsit hasogatom a szőrt, mert miért ne?
De eléggé elkanyarodtam az emelt töritől, ami amúgy nem para. Szóval eddig a 11. eléggé nyugis (jajj de lekopogom, jajj de nagyon) de már érzem, hogy hamarosan visszasírom én még az óvodát! Addig viszont sunnyogok, és megpróbálom magam Himnusz elemzésre beszélni, mert nagyon nem ártana végre leülni tanulni. Mondjuk tőlem az is nagy teljesítmény, hogy önszántamból vállaltam két plusz matekot, már első héten vannak füzeteim, és még házit is írok!! 11 év kellett, de azt hiszem fejlődök - példának okáért gyógymatekon kiderült, hogy végre beérett a két évvel ezelőtti törekvésem, és megértettem a kilencedikes anyagot. Csodálatos. Anya szerint van esélyem egyszer utolérni magam. Ha csak meg nem halok előbb. Félreértés ne essék, idősen akarok meghalni, de még így se hiszem, hogy tényleg beérem majd a saját matektudásom - talán valahol 80 környékén megvilágosodom. Azt mondtam talán. He.