Jelenleg végeztem a cserék ellenőrzésével, cserélgetésével, képek kirakásával, elfogadásával és úgy a chatbe válaszokkal. Elméletileg mindenkinek írtam vissza valamit, ha a kinézetről kért véleményt, ha cserét, ha csak beköszönt :'D Minimum havonta meg szoktam ezt csinálni, de gyáá, mindig fárasztó picit, persze ne értsétek félre imádlak titeket, csak éppen kell hozzá egy kis lelkierő az ilyen lusta dögöknek mint én (: Amúgy ebből kiindulva, ha valaki nem látja kint magát vagy hasonló, az kérem jelezze, simán lehet, hogy elnéztem vagy elgépeltem valamit..

Ma két dologról írnék. Kezdjük a vidámabbal, hogy kevésbé amortizáljalak le titeket így a legelején C: Ma van augusztus 20! Miért is fontos ez? Egyrészt tűzijátééék (ezt minden blogon láttam szinte!), másrészt én ezt tekintem a nyár egyik utolsó nagy bulijának (persze utána is lehetnek, de nekem ez egy olyan szentséges lezárása a vidám hónapoknak, mert általában az ez utáni két hétben már a sulin kattogok, intézem a könyveim, ellenőrzöm az ünneplőm, lassan felveszem a kapcsolatot a már rég eltűnt osztálytársakkal - na jó ennyire azért nem drasztikus a helyzet :'D). Meg amúgy is, mindig azt vallom, hogy életem legszebb napja a tavalyi augusztus 20-án volt, és most igyekszem azt überelni muhahah hahah haha hahah ahahaha és ha. Szóval igen, ma estére már van programom, és juhujj, és tűzijáték, és barátok, és gyááá<3

A második dolog pedig pont az lenne, hogy két hét és suli. Innen hallom a bágyadt halálsikolyotokat, de nyan C: Épp ezért ebben a két hétben rendeznem kell mindent amihez nyáron lusta voltam, legyen az takarítás, előkészület, vagy akármi, sőt jönnek plusz nyár végi programok is. Kicsit ezeket szeretném magamnak itt összeszedni, csak, hogy rendezzem a gondolataim, mert jelenleg csak azt tudom, hogy lesz pár dolgom, de, hogy pontosan mik ^^"

• Takarítani, takarítani, takarítani. Egész nyáron sztrájkoltam, hogy én nem rakok rendet amíg ki nem festjük a falam, és úgy volt hogy na most már tényleg. De már nem látom reményét, szóval jövő nyárig várat a dolog, addig meg ideje lesz végre rendet raknom - tapasztalat, hogy a lelki békém is segíti, és jobb úgy a sulikezdés.
• Kiválogatni a könyveim - a tavalyiakat. Az a helyzet, hogy még semmit nem csináltam a tavalyi iskolacuccaimmal ^^" Ideje lesz pár könyvtől megválni, a többit pedig eltenni érettségire.
• Vásárolni füzeteket a suliba~
• Könyvosztás. Naná.
• Megcsinálni az egyedi vinyettáim, mert én minden évben vagy magamnak szerkesztem, vagy magamnak rajzolom is owo Erről lesz kép :33
• Órarendet is!
• Megrajzolni Krisztuu szülinapi rajzát, amihez már van tervem, de más semmi, és gyááj. Ezt 23-áig :'D Meg összepakolni egy szép zacsiba az ajándékait - mert azok már 2 hete megvannak haha.
• Megcsinálni Krisztuu szülinapi kinézetét omgomgomg.
• Kiselejtezni ruhákat amik tényleg csak a helyet foglalják >< Ez mindig olyan nehéz.. Sose tudhatom egyszer mi fog még tetszeni .-.
• Megcsinálni a tolltartóm tartalmát: venni grafitokat, új rotringot, tollakat hozatni, radírokat keresni, esetleg egy szép kis színes ceruza készlet *o*
• Mangát tisztít/szerkeszt/publikál. Ezt az Otakuu Team miatt, mert megfogadtam, hogy kemény határidőket fogunk alkalmazni (Sekai-Ichi Hatsukoi hatás - annyira tetszik ahogy a szerkesztők terrorizálják a mangakákat<3 - meg néha lesmárolják de ebbe most ne menjünk bele). Ez rám is érvényes persze.
• Évnyitó előtt valószínűleg még újrafesteni a hajat, ha nem akkor évnyitó után egy héttel (:
• Új zenék az MP4-emre, mert egész nyáron a sarokba dobtam (szó szerint.. valahol a kupiban van), de tudom, hogy reggel mikor lesétálok a dombról, meg délután mikor fel, akkor csak az ad erőt ^^"
• Venni szééép cipőt~
• Villámgyorsan kezdeni valamit a katasztrofális arcbőrömmel .-.
• Nyaa asszem ennyi lenne, vagyis most ennyi jut eszembe. Oké, nem olyan sok vagy fontos, de nekem ezek számítanak, és szeretném őket jól megcsinálni~ Szóval ha van kedvetek, nyugodtan szurkoljatok :'D Ez is egy hülye kérés volt.

Addig hallgassatok zenét! ((:

Nem érzem magam fullosan biztosnak, meg nem is nagyon tudok most erről sokat, de tegnap véletlenül a VIVA-n (a zenék szennycsatornáján, amit csak a FENEKED A GYENGÉM-ért és a közben bejtszott Láttamoztam, ill most már Ugyanúgy zenére nyomatott imádni való reklámblokkokért nézek C:) megláttam ezt és mondom hű. Először is mert ez egy anime hű. Másodszor nyugis a zene, és, harmadszor meg én mintha erről a műről már olvastam volna, - majd most fogok csak utánajárni - de asszem egy elég kedvelt retro sci-fi, aztán majd kiderül :3

Na most, tegnap annyira hihetetlen napom volt, hogy.. Oké, teljesen, ezt le se lehet írni! Sajnálom, valószínűleg egy hiper izgatott és nem túl értelmes bejegyzés veszi kezdetét, de wááááááááá.

Ami tényleg a leghitetetlenebb volt az egész napban (most a történtek végére ugrok, egészen késődélutánig), és azóta is így fűnek-fának mesélem, hogy o te jó ég (persze kevesen értik, hogy mi bajom, de nem ez a lényeg), az a vasútállomáson történt hazafele, mikor már azt hittem semmi sem lehet jobb. Momentán előbb értünk oda, és miután már körülnézegettünk, meg nagyon fájt a lábunk, eldöntöttük, hogy felülünk a vonatra. Hamar találtunk helyet, ahol el is rendezkedtünk, majd beszélgetés közben néha ki-ki néztünk az ablakon, hogy mégis mi a helyzet a külvilággal. Őszintén, soha nem hittem volna, hogy ez fog történni, de hirtelen megakadt valamin a szemem: egy lány állt a szomszédos vagon előtt, és csizmát hordott. Igen, ez nekem így nagy dolognak számított, főleg ahogy megláttam, hogy az említett lábbelin szegecsek vannak. Egyből eszembe jutott, hogy Chibi tett fel a múltkor a blogjára képet, hogy megjöttek a rendelt szegecsei, és, hogy a csizmájára is jutott - és ahogy momentán meresztgettem a szemem, rájöttem, hogy ez az a csizma, ami ráadásul nem is lehet másnak, már csak a szegecsek miatt is teljesen egyedi. Kb ilyen lesokkoltan, de közben iszonyat izgatottan közöltem, hogy én - ha tényleg ő az - ismerem a csajt és te jó ég, most mi legyen. Szandra persze (uncsitesóm) egyből biztatott, hogy ha tényleg ennyire biztos vagy benne, ne legyél hülye és menj le kérdezd meg vagy valami, mert ezt nem hagyhatod ki (amúgy ő is aznap találkozott egy netes barátnőjével, bár előre megtervezték a dolgot). Végül arra jutottam (hozzáteszem ÉN aki félek egyedül elmenni a sulibüfébe, bemenni egy boltba, megszólítani egy idegent, vagy akárkinek akármire nemet mondani), hogy igaza van, bátornak kell lennem, és muszáj lemennem és megkérdeznem, és wááá. Aztán meg tényleg leszáguldottam, bepattantam elé, és momentán kissé érdekesnek tűnhettem, ahogy így asszem picit dadogva, vagy nem is tudom, kihagyott épp az agyam, megtudakoltam, hogy ő e az, persze közelről már biztos voltam benne, de itt meg izgulhattam, hogy egyáltalán tudni fogja-e én ki vagyok, mert azért ha egy tök idegen letámadja, az nem feltétlenül jópofa :'D De szerencsére igen ő volt, és igen én is én, szóval hűű. Aztán kiderült, hogy ugyanazzal a vonattal jön, és felültek hozzánk, és ismét egy wáááá. Életem legjobb vonatútja volt, végigbeszélgettünk, és tényleg hihetetlen élmény! Főleg mert úgy-ahogy ismertük már egymást a másik blogjából, és sok dologban (én legalábbis úgy vettem észre) hasonló véleményt képviseltünk, meg amúgy is, hihetetlen egy lány *-* Tényleg az, nem csak a blogjában de az életben is, és iszonyat aranyos, és jófej és kedves és újabb wááá. Szóval igen, kicsit extázisban éreztem magam végig, de kifejezni se tudom, főleg azt, hogy komolyan mennyi az esély arra, hogy találkozol valakivel teljesen véletlenül, akinek olvasod a blogját és ő is a tiédet? De tényleg! Meg, hogy micsoda élmény! Hihetetlen, csak ezzel tudom jellemezni. Na és persze, egy újabb bizonyíték arra, hogy a blog mennyi mindenre jó, és mennyire össze lehet hozni az embereket, és mennyire örülök, hogy én itt írogatok, már csak az ilyen kivételes esetek végett is, és ismételten wáá. Tehát na :'D Iszonyatosan jól alakult minden, a sors néha mintha nekem kedvezne, és eszméletlenül hálásnak érzem magam azért, hogy tényleg találkozhattam Chibi-vel élőben is, és még beszélgetni is tudtunk :3

A napom elejét illetően, először is, amiről mesélnék, hogy- amúgy hála drága unokatesómnak - eljutottam Budapestre a vidámparkba, és ebből aztán sose lehet kinőni! Nagyon részletesen nem szeretném leírni, mert az a helyzet, hogy úgyse lenne értelme, de úgy nagyjából, hogy azért mégis meglegyen ha egyszer visszaolvasom, vagy valami ((: Igaziból nagyon ügyesen én rosszulléttel kezdtem, miután három pörgős dolgon is vakmerően helytálltam - ezek után pedig még nézni se bírtam a durvább gépezetek mozgását. Szerencsére a gyomrom sikerült lenyugtatni, és ismét belevetettem magam az élvezetekbe. Megmondom hazafiasan, a legjobban az óriás kereken féltem :'D Esküszöm, ahogy lassan imbolyogva felvisz tök magasra, olyan mindjárt kiesek és meghalok érzésem volt, így markolásztam az összes kapaszkodót, és próbáltam nem alulra hanem akkor már messze a távolba nézni, és elfoglalni magam az amúgy gyönyörű panorámával, közben meg imádkozni halkan, hogy éljem túl a világ legnyugisabb - nem is tudom, hogy hívják ezt - kerekét(?). Ezenkívül be kell vallanom, hogy bármire amin fejtetőn lettem volna, akárcsak egy pillanatig is, én halálfélelemmel néztem, és képtelen voltam rávenni magam a betörésükre.. Szóval maradtam minden másnál. A hullámvasút például jó volt, és nagyon.. Aranyos :'D Mindenki megkérdezi, hogy lehet valami ilyen.. aranyos. Megmondom őszintén én sem tudom, de emlékszem, hogy sorban álláskor a végrendeletemet írtam, utána meg olyan kis nyugisan ücsörögtem a kocsiban, hogy hú. Az óriáskerék tényleg ijesztőbb volt! (ez nekem trauma marad életem végéig..) Amit még szerettem, az a túlvilág kapuja, vagy ilyen horror cucc, tudja a fene. Beültünk, mondtam unokatesómnak, hogy mi megyünk előre, mert imááádom ezeket (és tényleg imádom), de a vége az lett, hogy o basszus :'D Nem erre számítottunk. Olyan kis gagyi bábuk voltak meg minden, mégse mertem úgy a 60%án kinyitni a szemem - mondjuk hozzáteszem azok a rettentő rémes aláfestő zenék, a kacagó csontváz, meg a félhomályos szoba a halállal... Amúgy meg a sötétség, hogy még a mellettem ülőt se látom, és kb bármi megölhet ott bent (jó tudom, hogy nem, de ezt akkor nem fogtam fel). Hát igen, kicsit sikítottuk szét az agyunkat.. Nem is mi lettünk volna ha nem. De azért a két legjobb mégiscsak a tornyok voltak, vagyis az egyik egy pici hipp-hopp ahol a szabadesést érzed át, de csak ilyen kis mini adagokban, hogy fel-le, aztán kicsit feljebb, megint le, aztán lejjebb és ismét le, és így néha zuhansz, és közben azon agyalsz esetemben, hogy amúgy a fizikát mennyire rühellem.. Ez olyan volt, hogy tökre vicces, mégis sikítoztunk rengeteget, mert az milyen menő, hogy a 9 éves végigüli pokerfaceel, mi meg ott visongunk (Y) A nagyobb pedig, vagyis A Torony. Na. Az kemény volt: nagyon rövid menetből áll, iszonyú magasra felmegy az a valami, és aztán le, és mindezt hihetetlen gyorsan - mi meg á, nem ijesztő tök jó. Azt figyeltük 20 percen át, hogy mi a fenéért nem sikít senki. Mindenki tök kussba ült, mondom oké, majd mi jövünk és itt is bezajongjuk a helyet. Nagy bátran felültünk, és így mondogattam a mellettem ülő barátnőmnek, hogy no para, csak felmegyünk és le, mint a másikon, semmi extra, nem halunk meg, tök lassú lesz, meg minden - erre két pillanat és úgy felmentünk, de olyan iszonyú gyorsan, hogy akkor beszartam :'D Majd ismét két pillanat és szó szerint lezuhantunk. A tervemhez hűen kitátottam a szám, készültem a sikolyra, de egyszerűen tényleg olyan szinten megijedtem, vagy nem is tudom, hogy (ilyen még sose volt) egyetlen hang se jött ki a számból, csak tátottam bambán. Ami pedig még feltűnt, hogy nem a széken ültem, hanem a levegőben, és szerencsésen a rám húzott fekete valami tartott kicsivel a sárga ülés felett.. Mikor végül leszálltunk olyan szinten izgatottak voltunk, hogy fúúú. De még egyszer valahogy inkább már nem vállaltuk be - nem is tudom, csak úgy a biztonság kedvéért. Viszont kihagyhatatlan élmény!

Ami még nagyon tetszett Pesten az a metrózás és a megannyi külföldi, komolyan többet hallottam ilyet, mint magyar hangokat, de nem zavart, sőt, szerintem nagyon érdekes ez az egész, meg maga a főváros is. Szeretek felmenni, és körülnézni, megfigyelni az ottani embereket, szokásokat, és hasonlók. Számomra nagyon érdekes - és igen, ebből most lejön mennyire kis vidéki paraszt vagyok, sajnálom :'D Ugyanakkor azok az irtó gyors mozgólépcsők.. Tudom, hogy tök lassúak, de mióta az osztály egyik kirándulásán seggest estem rajtuk, kicsit para vagyok tőlük felszállásnál, és elég érdekes ahogy mindenki nekiindul, mi meg 10 perc alatt célozzuk be, hova lépjünk a testi épségünk érdekében. De jelentem, ügyes voltam, és túléltem végig! Amúgy pedig annyira bejött a metró, hogy mindig jön, és bárhova el lehet vele menni, hogy szerintem a közeljövőben megpróbálok többször ellátogatni ebbe a városba, és kicsit kulturálódni, főleg, hogy nekem tényleg mindig van valami új és hűha dolog, amin elvagyok, meg egyszerűen élvezem az egész helyet - ezt kicsit érdekesen magyaráztam el. De hű. Szóval iszonyat jól sült el minden, élményekben gazdagon, sok új barátsággal (a csapatból is két lányt akkor ismertem meg), na meg wáá, most már tényleg utoljára!

Hazaértem. Éleeeeek, igen, oh ye, bibibi. Nagyon vegyes érzelmem vannak, de tényleg: bár tegnap sokkal jobban megtudtam volna ezt az egészet fogalmazni, mégis veszni hagytam a sok értelmes gyagya gondolatom, és ma, kicsit normálisabban vágok bele a mesélésbe vagy mi a szösz - de most meg, hogy már lenyugodtam, nincs is kedvem az egészet leírni, szóval ez ilyen para helyzet..

Keményen kedden este tudtam meg, hogy na akkor se szó se beszéd nekem le kéne mennem az angol rokonokkal és jó anyámmal szerda este a Balatonra nyaralni. Coooool, se net, se kábel tv, és szittelhetek egy 7 évest miközben a dilis felnőtteket próbálom túlélni (unokatesóm még picii, az anyja meg az én anyám meg... szóval van egy érdekes családi beütésünk mindannyiunknak :'D). Mondhatom repestem az örömtől: kedden semmibe vettem, és úgy voltam vele, hogy nem megyek, szerdán szintén szartam rá, majd szerda délután mikor elég bonyin eldöntetett, hogy én is megyek (mondjuk a többiek számára egyértelmű volt, csak én akadékoskodtam), na akkor elkezdtem úgy igazán tinisen viselkedni. Ezalatt értsétek a felváltott sírógörcsöt és dührohamot :'D Anyám úgy 20 perc után azt mondta nem sírhatok tovább, mert hogy fog esni a rokonoknak ha szétsírt szemekkel látnak meg (amúgy pont leszarom!). Jó, akkor nem sírtam, akkor rám tört a düh - valamelyik kell, mint mikor a suliban azt mondják nem rajzolhatok órán, ha nem rajzolhatok akkor beszélni fogok és fordítva, én így működöm mindig kell valami - és elkezdtem úgy klisésen mindent csapkodni és szidni, és közben magam sajnáltatni, és hát szerintem egész profin ment. Mindegy, végül lekerültem az édi kis családommal a nyaralóba.
Hááááát mondhatnám, hogy rossz volt, de nem.. Viszont jó se. Valahol a kettő között egy semleges élmény, amit azért inkább kihagynál, de nem is bánod meg nagyon. Igaziból a pénteket élveztem a többi elég bénácska lett, de az az egy nap javított mindenen, mert elmentünk az üres kis faluból ahol az icike-picike retro nyaralónk van, és Badacsonyban kötöttünk ki, amit már csak az osztálykirándulás miatt is szeretek. Ott tényleg jól elszórakoztunk, Mercivel (unokahúgom) még dodzsemeztünk is, és mivel ő vezetett és ő nyomta a gázt, mondhatom, nem volt zökkenő mentes (úgy nekünk jöttek folyton, hogy majd kiestem .-. öreg vagyok én már ehhez :DD). Este pedig anyum eljött velem a kerti moziba (imááádom, a csillagos ég alatt a Balaton parton mozizni, tényleg jó!) és megnéztük az Éjsötét árnyékot, amit nagyon akartam mindig is, mert hát a rendező meg a főszereplő meg a téma és áá *-* Tetszett is! Aztán jött a szombat és fúúúúú. Megvolt, hogy aznap jövök haza, mert látszólag véletlenül, de közben direkt programokat szerveztem magamnak a hét elejére, hogy legyen kibúvóm, és hát nagyapám intézte a szállítást. De valami olyan csodálatos módon, hogy még órákat ültünk a tv előtt mert mást nem lehetett csinálni és még nem akart hazamenni, és közben kitört a balhé is, egy elég szép kis veszekedés formájában (hal a tortán.. vagy hab na). A helyzet rohadt feszülté, és végül szörnyen kínossá vált, és örülök, hogy eljöttem, csak anyukámat sajnálom aki ottmaradt. Végül is a lényeg, hogy egyszerre lett bűntudatom (amit elhessegettem), és ugyanakkor (most meg már bűntudat helyett is) ismét előkerült a düh, valamint az az érzés, hogy rohadtul megvetem az illetőt, és ezt nem nagyon fogom elfelejteni. Hát igen. Érdekes a helyzet. Aztán szerencsésen hazakerültem (L)
Úgyhogy mondhatnám, hogy egy nagy kalap fos.. De igaziból a péntek tényleg tetszett, tehát döntésképtelenné váltam. De mindegy, viszont én soha többet nem megyek le így, tényleg soha, mert nem fogok más kedvéért a saját nyaramból elcseszni időt, mikor aztán kiderül, hogy mintha értünk kellett volna feláldozni másnak a szabadidejét, pedig én aztán ezt rohadtul nem kértem :D Tudom, kicsit érthetetlen, de nem akarok a részletekbe belemenni, a lényeg, hogy utálomutálomutálom és kapja be (főleg a helyzetre értem ezt, nem egy személyre). HÁHÁ!

Most, hogy kimentem a kutyához a teraszra (már amelyik nem apámat majmolja, mert szinte hihetetlen de odáig van érte, és üldözgeti, míg a másik is imádja, de ő inkább alszik ilyenkor a teraszon, meg aztán a drága tériszonyos, és nem mászik le, pedig kiférne a torlaszon de mindegy..) és így buzeráltam, hogy: SZIAAA MASZAAT MEGJÖTTEM!! HIÁNYOZTAM PICI PRÜNTYŐ ARANYBOGÁR.... becézgettem még félórán keresztül, de láttam, hogy szarik rám, ezért a döggel fejeztem be. Ezek után szólongattam, hogy hé Maszat! 2 métert nem volt hajlandó arrébb jönni, hogy megsimizzem .-. Mondom jól van, akkor az agyadra megyek, ahogy azt másoknál is sikerrel szoktam tenni, és elkezdtem mint a gép, hogy MASZAT MASZAT MASZAT MASZAT MASZAT MASZAT MASZAT MASZAT MASZAT MASZAT MASZAT MASZAT - és ezt 10 percen keresztül. A vége az lett, hogy én másztam ki hozzá, mert tényleg nem érdekeltem.. MÉG A KUTYÁM SE VESZ EMBERSZÁMBA OH KEGYETLEN VILÁG!

Amúgy csak azt akartam közölni, hogy hazaértem :33