Annyira-annyira-annyira és annyira akartam ma írni valami normálisat azon kívül, hogy héé végre csináltam új képeket a cseréknek, mert mindig helyhiány volt és amúgy is, na meg mert megtaláltam azt az action-t erre a gépre ami csak a régin volt meg és kellett az ikonokhoz, de szóval na. Igaziból a suli olyan tökmindegy, minden tanár nyomatja, hogy rossz vagyok, meg csak tavaly voltam jó, meg tököm kínja, és nagyooon unom. Jó legyen igazuk, majd kezdek vele valamit, innentől tényleg megpróbálom, de néha olyan halálunalmas a tanár, vagy annyira nem értékeli amit csinálok (pl angolon az óra 90%ban csak hülyéskedek, tényleg rossz dolog, de amikor pont abban a maradék 10ben még csinálok is valamit, odajön lecseszni, hogy megint csak firkálok - és nem, egy feladaton agyaltam, de csak akkor xD szóval semmi sem jó).
Másrészről meg ahw, egész hétvégén az első saját képregényem rajzoltam, meg holnapra kellett volna könyvborítót is, de nem érdekel a tanár, azt majd megrajzolom később, mert úgyis messze a határidő, és nekem még kell egy kicsi alkotási kedv a befejezésükhöz. Közben hétvégén voltunk függönyt nézni, és amit kinéztem a városban, azt sikerült kinéznem messzebb a menő nagy boltban is, mert sík ugyanaz volt, szóval végül anyámék hatalmas dilemmái után (én az első két percben rámutattam, hogy vagy ez vagy semmi) meg is vettük. Már készül, alig várom, hogy feltegyük <3 A bútorjaim is elv megjönnek jövőhéten valamikor, és onnantól akkor indul a szobaavatás : D Lesz itt minden előre látom: ott alvás, vízipipa, odaát maraton, alkotó délutánok, jó bulik, sör-sör-sör és sör (persze nem mintha ez nekünk kéne csak úgy dísznek~~ hahahaha).
Szóval az élet valahol szép, ha sikerül túllépnem az iskolán, a barátok közti parákon, a rossz frizurán és a szar bőrön - de hát nem mindig sikerül, még miss pörgős semmibajomnak se. Főleg mikor sokakban csalódom, mert bár én nem érzem úgy, valószínűleg szar emberismerő vagyok és rettentő naiv, kapásból a múlt héten és azelőttin is 3 emberből ábrándultam ki úgy örökre (mármint pl haver szinten is, ez most nem a heves szerelmi érzelmekről szól, hanem, hogy milyen undorítóak egyesek :D) csak nehezen ismerem be ilyenkor, hogy hé, ti megmondtátok, hogy egy pöcs, de én nem hittem el, és most mikor kb szépen beoltott és ezen kiakadtam, hát na, ilyenkor jobban puffan a dolog. De kit érdekelnek a lelki nyavalyáim, arra is rájöttem ugyanis, hogy én is egy jó nagy köcsög lehetek ha sokan képesek így elfordulni egyik-pillanatról a másikra. És én se veszem észre magam. Ami eléggé egy nagy kupac kaki dolog.
Meg más baráti dolgokon is agyaltam rettentő sokat, de végül ált. arra jutok, hogy nekem szerencsére igen jó baráti köröm van <3 Meg arra, hogy aki nem tart elég fontosnak, azt én se fogom, és majd meglátjuk mi lesz így, de rohadtul nem erőlködöm egyedül egy kapcsolaton :D Szerencsére ez szinte mindig pozitívan halad, és végül rendeződnek a dolgok. Ja és ha most valaki aki olvassa a blogom ezt magára vette, mert félek, hogy lehet olyan, üzenem, hogy nem, akire/akikre ezt értem azok elméletileg nem is tudnak a blog létezéséről és pont. Ez így is van jól, nem mintha annyira kiteregetném a szennyest, de azért úgy mégis.

Ez meg itt a függönyöm anyaga

Kezdek elveszni a fangörlség bugyraiban, de
annyira nem bánt a dolog, hogy tegyek ellene C:

Shane *o*

Ez most olyan közönyös, közepes,
érdekes, furcsa, majd elválik cucc.

Kajak arra eszméltem fel ma irodalom órán, hogy ismét a fejemet lehajtva a kezemben lüktető görccsel a folyamatos jegyzeteléstől, azon gondolkodom, hogyan tudnám magam leghamarabb megölni valamilyen a tolltartómban lelhető eszközzel (hogy ne kelljen különösebben kutatnom) miközben a fejem súlyát is alig bírtam megtartani. A második gondolatomban arra jutottam, hogy minek kínlódjak a saját merényletemmel, mikor a még ez utáni matek és kémia majd szépen csendben kivégez és meggyászol?
De mekkorát tévedtem! Matekon vígan ültem, oldottam a feladatokat (bár kicsit untam) és közben olyan jól elvoltam. Kémián, nos, az az agyamra ment, de maradjunk abban, hogy túléltem, és nem akartam meghalni, csak ebédelni :DD Aztán lásd, levontam a nagy következtetést: ÚRISTEN EMBEREK!!! ITT A VILÁGVÉGE!!! JOBBAN SZERETEM A MATEKOT MINT AZ IRODALMAT!! - itt most zseni kortársaim a kezüket legyintik, hogy ja, ebben mi a meglepő, elvégre a matekot elég érteni, néha gyakorolni, irodalomra meg annyit kell tanulni, hogy gyaaa. De ez nálam nem teljesen így van, és ezt a legegyszerűbben szemléltetem, mert lusta vagyok kifejtegetni: tavaly irodalomból csak ötösöm volt egész évben, matekból feltornásztam magam kettesről kemény és erős hármasra. Stimm? És valahogy mégis, eljutottam oda, hogy gyűlölöm az irodalmat. No nem  tanár miatt (aki az anyaggal együtt az aznapi koreográfiát is leadja - mert imád táncikálni és lelki orgazmust kap egy-egy költő nevétől: tényleg élvezi a munkáját), mert ő összességében érdekes de szerethető, hanem úgy érzem a téma tesz be. Balassinál is méregettem az egyik élesebb tollam, hogy a torkomba mélyesszem, de most Zrínyinél esküszöm meg is fogom tenni! Annyi értelmetlen hülyeséget kell róluk tudni, amiknek tényleg semmi hasznát nem látom (jó persze, általános műveltség, de most játszani akarom a hülye tinipicsát aki nem érti ennek jelentőségét és nyavalyog, hogy má mé legyen értelmes :DD), szóval mikor a 3. oldal műelemzést diktálja abban a negyven-negyvenöt percben, nos, a kezeimmel együtt az agyam is görcsbe áll. Komolyan költő leszek ha felnövök, esküszöm, tök nagy f*szságokat fogok írni, mindenféle rímtelen művészi verset, és addig nem nyugszom míg az elkövetkezendő nemzedéknek azokból nem kell felelniük!! Ne hogy már csak én szívjak, trollkodni akarok :D Szerintem Balassi is a szerelmen kívül még a szívatást találta vonzónak a költészetben, és ezért játszadozott oly idegesítően a szavakkal. Mert "ez világ sem kell már nékem, nálad nélkül szép szerelmem, ki állasz most énmellettem, egészséggel édes lelkem..".

Egyébként meg most úgy elvagyok, mert két napot is megéltem amikor semmi miatt nem kellett aggódnom<3 Nem volt felelés, vagy doga, vagy bármi, max kiosztottak pár felmérőt, de mostanság sikerült a kezdeti bénázás után kicsit összekapnom magam, és jól sikerültek - mondom ezt nagy büszkén, mert a fizikát csak jövőhéten kapom kézhez és az vagy egyes vagy legjobb esetben egy gyenge kettes (add Uram!). De addig is picit érzem, hogy élek, és kiélvezem a még nyugis napokat, mert utána olyan lecseszést kapok majd, hogy szégyenemben a világ elé se akarok majd állni többet. Apám gondoskodik róla amúgy is, hogy ne tudjak, illetve neeem, de az érzései felérnek majd egy csonkítással :'D Gyengéje a fizika, imádja. Hasonlóan vagyok ezzel: nekem is gyengém, kis híján megbukok belőle :$ Apja-lánya, de most mondjátok, hogy nem!

Mert boldog szülinapot Wítya, meg mert One Piece, és úgy amúgy, nem tanultam bioszt és fizikát, halott vagyok owo

Nagyobb méret: jobb klikk, kép megjelenítése*

Esküszöm bármerre fordulok, követem magam a saját szemeimmel owo Ez a kép visszaadja ahogy szeretetből szadizom a környezetem és az abban élő cuki dolgokat (illetve van akit szeretet nélkül is szadizok, de ebbe most ne menjünk bele :333) szóval yay, mit nektek az ágy alatti szörny, ha itt van az én őrült fejem : DD Vigyázat, embereket eszek és közben még pofázok is egy csomót!!

Pózoljááá pónival ahh.

Köszönöm uncsitesó, hogy elvittél engem magaddal lovagolni <3 Ja és fotóztam kecskéket!! És odajöttek hozzám *-* Tiszta kis ijesztőek, imádom őket a fektetett kocka szemükkel, ami asszem vékonyka téglalap, de ebbe se menjünk bele, tekintve, hogy se matek (és ebből adódóan) se geometria zseni nem vagyok. Izé. Meg. Khmm.