Most, hogy már 50x meghallgattam ma is az új kedvenc számom (amit valószínűleg nem publikálok, mert hogy is mondjam.. én ilyeneket sose szoktam hallgatni, és általában nem is szeretem ezt a stílust.. csak ez most.. hozta az azonosulási kedvem?), gondoltam írok nektek valamiről amiről eddig még nem nagyon - meg így visszaolvasgatva amúgy is úgy érzem, hogy ideje lenne talán valami értelmeset megpróbálni ideszülni, mert jelenleg szerintem olyan iszonyat dögunalmakat jegyzek, hogy a színvonalam kb a béka segge alatt lakik (jó esetben :D).
Szóval, emlékeim szerint, megtördelt "szerelmi életem"-ként gúnyolt szarakodásaim nyomait már fellelhettétek eddig is (lásd utóbbi idők "úristen de k*rva nehéz az életem és mennyire lelkibeteg vagyok, nooooo" bejegyzéseit), de úgy különösebben nem lettetek beavatva, ami ugye azért érthető, még ha blogolok is, van ami akkor sem tartozik ide, és ez számomra ilyesmi. De egy kis körülírás azt hiszem sose árt, szóval neeem, nem xy-ról akarok írogatni, meg, hogy úristen milyen szexy, és mennyire jól állt ma neki a kockás ing és ahwww mikor mosolyog összeolvadom magam (látjátok! Erre ti nem vagytok kíváncsiak, higgyetek nekem!), tehát ahelyett hogy lejegyzetelném gyomrom összeugró tartalmának minden mozgását mikor meglátom közeledni, vagy, hogy németen mennyire nem értem az anyagot, mert az egész órát feláldozom inkább a fantáziálgatásaimra - ami mostanság azt hiszem feltűnik a tanárnak - inkább csak elmagyarázom nálam hogy is megy ez a folyamat, ami következtében ilyen szinten bezsongok.
Tehát alapesetben adott egy fiú (nálam több, és szinte óránként más hahahha, na azért nem..), aki teszem azt nekem nagyon bejön. Ennek két lehetősége van: vagy iszonyat coolnak érzem, vagy rohadt cukinak tartom. Először csak álmodozom.. Aztán álmodozom, aztán közben belezúgok esetleg, és utána tovább álmodozom.. Tenni valamit, az már túl mainstream lenne~ Ami megint nem igaz, mert például legutóbb tettem, de annak akkora koppanás lett a vége, hogy azóta új "szívem csücskének" még a pólóját sem merem megdicsérni, félve, hogy miután közlöm mennyire király egy ruhadarab van rajta, belém rúg, elkezd nevetni, majd közli, hogy "kis lúzer esélyed sincs", avagy csak szimplán ribancnak tart majd amiért meg mertem lépni ezt a durva bepróbálkozást ala megdicsérni a felsőjét. Néha úgy érzem komoly problémáim vannak a fiúkkal, vagy ahogy mostanában magyarázom a tükörképemnek szomorú perceimben: Dóri, te rohadtul nem vagy velük kompatibilis.
Ergo, ebből adódik, hogy ha valaki megkérdezi (mint a múltkor), hogy hát "veled és a fiúkkal mizu is..?", a válaszom a nagy csönd. Nem tudom mi a rosszabb, ha azt mondom, hogy semmi, vagy ha elkezdem magyarázni, hogy semmi, de amúgy folyton pofára esek. Vágjátok szerintem, egyik sem túl pozitív :D Aztán a padlóról már csak egy új lángoló érzelembomba tud felhozni, ami viszont már magában hordozza a következő kudarcot is. Ördögi kör, amit igaziból nagyon élvezek, és ennek nem tudom, hogy a kissé mazoista részem-e az oka, vagy csak szeretek drámázni, de mindegy is. Ami pedig jelenlegi helyzetem illeti, könyörgöm tegye össze mindenki a két kezét értem, és ha nem is azért, hogy összejöjjön a dolog, akkor azért imádkozzatok, hogy ez a szerencsétlen (vagyis én) ne halálozzon el valami béna módon miközben sunyi terveit szövögeti, hogyan hódítja majd meg az ő új "hűvös hercegét". Thanks, everyone!

Egyéb téma: ha tudsz rajzolni az megtérül. Pl ma rájöttem miért nem emlékszem a tavalyi ballagási díszítésre amit nagyon rühellek.. Mert nekem nem kellett :D Mivel én kapom mindig a táblára rajzolós feladatot, és ez felment a hülye gazokkal való küzdéstől. Tudjátok, az élet néha nagyon spontánul tud szép lenni :P

Direkt két ss-el sssssss. Na szóval, jött ez a hétközepi szünnap, ami felért egy csodával - hahhaha, imádom, főleg, hogy ilyen gyönyörű volt egész nap az idő, és ez még csak az alaphangot adta meg. Lányokkal már rég elterveztük, hogy na akkor csináljunk valamit, mert hát végre van egy kis idő egymásra, meg minden, és hozzuk össze a bandát :D (Szandrosz, Krisszu, Dryna, Szonjá és én) Ez így is lett, és egy csodálatos szervezés után (rám nem szabadna bízni, én a családomra ütöttem, mindenhonnan kések és soha semmit sem bírok lerendezni, hogy aztán a legspontánabb f*szságok is megtörténjenek..) végül együtt is töltöttük a délutánt. Na de hogy! Természetesen jégkásáztunk, mert az hagyomány, utána meg kinéztünk a majálisra is, ahol gyönyörködtünk a lufi Hello Kittykben és Felfedező Dórákban (de beverném annak a névrokonomnak az idegesítő fejét .-.), vettünk Traubiszódát, találkoztunk ismerősökkel, és kemény győzködés után még drága Krisszuval a körbeforgós izét is bevállaltam (ennyiszer még életemben nem voltam fejtetőn), ami meg egy külön történet. Momentán a beülés után én elkezdtem komplett imádkozni, meg halálfélelemmel kerestem a kapaszkodót, Kriszta meg csak röhögött rajtam és duplán élvezte az egészet látva megriadt fejem. Aztán mikor megindultunk, komolyan megijedtem.. Először mi voltunk háttal a menetnek, ami pluszba rettentően rosszul jött ki, így erősen szorongatva az engem helyén tartó valamit, közben a lábammal feszítve támaszkodva a szemben levő széken és szitkozódva, hogy "meghalok", "tuti meghaloook", valahogy azért túléltem. Sőt, mikor mi mentünk előre még vicces is volt, csak akkor akartam újra összeesni, mikor előttünk a lányok felemelt kézzel sikoltoztak, én meg majdnem beledöglöttem a látványba is, hogy nem kapaszkodnak az életükért valamibe.
A nap lezárásaként pedig Drynával és a srácokkal lógtunk ami szintén nagyon jól sült el :D Ennyi hülyeséget már régen pofáztunk össze (főleg józanul!), csak az rontotta picit a kedvem, hogy akivel legszívesebben összefutottam volna, pont nem volt ott.. De majd talán legközelebb, haha, nem adom fel. Főleg, hogy tudom, hogy nem utál~~~~ Komolyan, ennél boldogabbá már régen tett bármilyen infó is.

Mindjárt nyár; a május egy tök poén hónap; lehet, lesz nyári melóm; nyári zenék amik mindig feldobnak; süüüt a naaaap; az idő csodálatos; szeretem a barátaim <3; jó érzéssel tölt el az új kinézet; normálisan elvagyunk anyáékkal; semmit sem kell tanulnoom; mindjárt osztálykirándulás; pörgős nyaram lesz; bulik gondolata ahwww; Dönci a vízipipám vár rám~~; finom a teáám; tetszik a körömlakkom; van mit felvennem :DD; ez a délelőtt csodálatos; hangosan nyomathatok bármit; a Balaton gondolata; van kibe beleesnem és bele is esek; mellékesen ma jó délutánom lesz; éljen a fagyi és/vagy vattacukor és/vagy jégkása; Example és Calvin Harris és Wiz Khalifa és az összes kedvenc zeném; vaníliás karika itt oldalt yeepp; szüneet van és lesz is; rövidgatyáák; esély bármire; sok-sok terv; készülődnöm kéne hahahha.

Ez a nap Szép. Szigorúan nagybetűs Szép.

Letargikus vagyok, depis, gyenge és visszaeső. Semmi tartásom, és véletlenül sem oldok meg problémákat csak ülök rajtuk, és hagyom elhatalmasodni a kicsiket is. Szóval minden szokásosan szépen halad a végkifejlet felé, ami lassan egy komplett saját világvégével lesz egyenlő. Csak tudnám miért nem bírok normálisan viselkedni és reagálni a környezetemre, miért kell folyton ugyanoda kilyukadnom akárhányszor elszánom magam hősiesen (vagy csak spontán és szerencsétlenül). Egyszóval ismételten kijelenthetem, hogy semmi sincs rendben. Ami meg hülyeség mert ez így nem teljesen igaz, csak a plusz dráma mindig jól jön.
Példának okért ott a hétvégi buli, ami pár szempontból őrjítően és fájdalmasan jól sikerült (nem fizikálisan), másrészt pedig elvarrtam pár szálat némi sör és vodkanarancs között. Mint teszem azt a szilveszteri függést, hogy akkor mi most.., meg, hogy is van.., és egyáltalán hogyan jövünk ki és bármi. Túl az első találkozáson, amikor mindenki velem szemezett, hogy "na nézd csak, itt van, most mit lépsz?" (lő szuperkínos pillanatok), igaziból minden rendben zajlott. Valami csoda folytán pedig pár óra alatt eljutottam odáig, hogy minden szar ami bennem érlelődött eddig, lelkiekben le lett húzva a klotyón, és hivatalosan is elmondhattam, hogy egy életre túlléptem az egészen (vagyis, a probléma felén, mert az önbecsülésem még mindig foltozgatom szabadidőmben). Ez pedig jó. Csak ne lenne a csöbörből-vödörbe eset, ami velem már törvényszerűen mindig megtörténik hahahahha. De erre ne térjünk ki, ennyi lelkifájdalom egyszerre szerintem mindannyiunknak elég, bőven jó, hogy legalább egy része megoldódott.
A buli, a lelki szarjaim figyelmen kívül hagyva, ismételten hozott pár emlékezetes pillanatot. Például kiderült, hogy lehet alva hányni, ami nekem azóta is újdonság, de mindegy (am is, minden bulin elokádja magát valaki, és azt is hamarosan hagyománynak vehetjük, hogy zoknival törlik fel a nyomok egy részét). Amíg nem én leszek a következő áldozat, igaziból mindegy is.. :D A többi részletbe bele se mennék, mert "enyhén" nem voltam beszámítható, és amire emlékszem, vagy amit eszembe juttattak az is mind ilyen tipikus csináljunk baromságokat dolog. Meg egyébként is elkapott ismét a buli szelleme, tekintve, hogy "nekem már úgyis mindegy" alapon, meg se próbáltam visszafogni magam (éppen haragudtam a világra, és megpróbáltam így lázadni, nagyooon sikeresen).
Az iskoláról is ejtve pár szót pedig, éppen zajlik az emelt szint választás, ami engem olyan nagyon nem hatott meg. Ennek oka, hogy már év elején átolvasgattam mindent a témában és arra jutottam, hogy hát akkor én max töri emeltet fogok bírni. Így azt be is jelöltem, elv sok mindenhez jó lesz, az én terveimhez meg főleg, mellé pedig középszintű matekfoglalkozást választottam, ami megfelel egy ingyen korepnek (és az ilyen szegényes hülyéknek mint én, valószínűleg kész áldás :D). Szóval erről nem is akarnék nagyon mást mondani, amúgy sem érdekel annyira, lesz ami lesz alapon. Ellenben mindjárt év vége, és ez a gondolat már most egészen izgat.. Na nem úgy! (Kötelező perverzfej.)

Chatbe hamarosan mindenkinek írok!
..mindig el vagyok maradva..
Szörnyű helyzet owo De tényleg.