Most, hogy már 50x meghallgattam ma is az új kedvenc számom (amit valószínűleg nem publikálok, mert hogy is mondjam.. én ilyeneket sose szoktam hallgatni, és általában nem is szeretem ezt a stílust.. csak ez most.. hozta az azonosulási kedvem?), gondoltam írok nektek valamiről amiről eddig még nem nagyon - meg így visszaolvasgatva amúgy is úgy érzem, hogy ideje lenne talán valami értelmeset megpróbálni ideszülni, mert jelenleg szerintem olyan iszonyat dögunalmakat jegyzek, hogy a színvonalam kb a béka segge alatt lakik (jó esetben :D).
Szóval, emlékeim szerint, megtördelt "szerelmi életem"-ként gúnyolt szarakodásaim nyomait már fellelhettétek eddig is (lásd utóbbi idők "úristen de k*rva nehéz az életem és mennyire lelkibeteg vagyok, nooooo" bejegyzéseit), de úgy különösebben nem lettetek beavatva, ami ugye azért érthető, még ha blogolok is, van ami akkor sem tartozik ide, és ez számomra ilyesmi. De egy kis körülírás azt hiszem sose árt, szóval neeem, nem xy-ról akarok írogatni, meg, hogy úristen milyen szexy, és mennyire jól állt ma neki a kockás ing és ahwww mikor mosolyog összeolvadom magam (látjátok! Erre ti nem vagytok kíváncsiak, higgyetek nekem!), tehát ahelyett hogy lejegyzetelném gyomrom összeugró tartalmának minden mozgását mikor meglátom közeledni, vagy, hogy németen mennyire nem értem az anyagot, mert az egész órát feláldozom inkább a fantáziálgatásaimra - ami mostanság azt hiszem feltűnik a tanárnak - inkább csak elmagyarázom nálam hogy is megy ez a folyamat, ami következtében ilyen szinten bezsongok.
Tehát alapesetben adott egy fiú (nálam több, és szinte óránként más hahahha, na azért nem..), aki teszem azt nekem nagyon bejön. Ennek két lehetősége van: vagy iszonyat coolnak érzem, vagy rohadt cukinak tartom. Először csak álmodozom.. Aztán álmodozom, aztán közben belezúgok esetleg, és utána tovább álmodozom.. Tenni valamit, az már túl mainstream lenne~ Ami megint nem igaz, mert például legutóbb tettem, de annak akkora koppanás lett a vége, hogy azóta új "szívem csücskének" még a pólóját sem merem megdicsérni, félve, hogy miután közlöm mennyire király egy ruhadarab van rajta, belém rúg, elkezd nevetni, majd közli, hogy "kis lúzer esélyed sincs", avagy csak szimplán ribancnak tart majd amiért meg mertem lépni ezt a durva bepróbálkozást ala megdicsérni a felsőjét. Néha úgy érzem komoly problémáim vannak a fiúkkal, vagy ahogy mostanában magyarázom a tükörképemnek szomorú perceimben: Dóri, te rohadtul nem vagy velük kompatibilis.
Ergo, ebből adódik, hogy ha valaki megkérdezi (mint a múltkor), hogy hát "veled és a fiúkkal mizu is..?", a válaszom a nagy csönd. Nem tudom mi a rosszabb, ha azt mondom, hogy semmi, vagy ha elkezdem magyarázni, hogy semmi, de amúgy folyton pofára esek. Vágjátok szerintem, egyik sem túl pozitív :D Aztán a padlóról már csak egy új lángoló érzelembomba tud felhozni, ami viszont már magában hordozza a következő kudarcot is. Ördögi kör, amit igaziból nagyon élvezek, és ennek nem tudom, hogy a kissé mazoista részem-e az oka, vagy csak szeretek drámázni, de mindegy is. Ami pedig jelenlegi helyzetem illeti, könyörgöm tegye össze mindenki a két kezét értem, és ha nem is azért, hogy összejöjjön a dolog, akkor azért imádkozzatok, hogy ez a szerencsétlen (vagyis én) ne halálozzon el valami béna módon miközben sunyi terveit szövögeti, hogyan hódítja majd meg az ő új "hűvös hercegét". Thanks, everyone!

Egyéb téma: ha tudsz rajzolni az megtérül. Pl ma rájöttem miért nem emlékszem a tavalyi ballagási díszítésre amit nagyon rühellek.. Mert nekem nem kellett :D Mivel én kapom mindig a táblára rajzolós feladatot, és ez felment a hülye gazokkal való küzdéstől. Tudjátok, az élet néha nagyon spontánul tud szép lenni :P