K*rvára utálom.

Ha lenyugszom, várható értelmes bejegyzés is.

Itt ülök holttengeres arcpakolással a fejemen, finom és forró teát szürcsölgetve, közben pedig felidézve első napjaim gyötrő emlékét. Na, ennyire nem drámai a szitu, bár tény, hogy én már így két nap után elfáradtam - definiálom: meghalooooook hhrrrrrrgggg.
A 11. egyszerűen csupa rossz ómennel indul.. Tanárcserék amikből vagy nem jövök ki jobban, vagy éppen sokkal rosszabbá teszi a helyzetem, németórák, amiket zsigerből gyűlölök, és persze aranyos emberkék, akiket néha addig ütnék, amíg lélegeznek (persze tisztelet a normális kivételeknek!). Csupa-csupa csoda az egész! Mondjuk az a része nem rossz, hogy újra láthatok pár embert akik hiányoztak, és, hogy végre nem én vagyok az egyetlen nyomi menzás az osztályból~~
Az órarend meg csak dob az egészen.. Tiszta keserédes. Most komolyan! Gimiben először végre valahára van 5 órás napom (még, mert annyit kavarnak, hogy szerintem jövőhétre feltöltik az üres helyeket yay), erre mit csinál a drága iskolám? Megnézi, hova is tehetné az emeltem.. Jól megvizsgálja, mérlegel minden lehetőséget, majd bumm beb*ssza a legszörnyűbb nap délutánjára. Mert nekem nem lesz elég kedden a nulladik tesi, az irodalom-biosz halálos kombó nehezebb angollal megspékelve és rühes némettel még kicsit megbolondítva (az ofő és a töri lesznek a nap elviselhető pontjai, ez az egy nyugtat) keverék, neeeem, nekem kell oda kettőtől fél négyig az emelt is. Kezdjük ott, hogy már tavaly is meg lett beszélve, hogy az legyen az utolsó év amikor nulladik tesivel sz*patják az osztályt, mivel több mint a fele bejárós és nem, k*rvára NEM ér be kezdésre, de teljesen mindegy. Egyszerűen fenomenális!
De azért nem hagyom magam legyőzetni~ Mindenkinek kitartást, én pedig sajnálom ezt az újabb értelmetlen bejegyzést, de jelenleg ennyire futja, és van egy olyan érzésem, hogy hétvégéig talán el is tűnök.. De ha túléltem az első hetes, spontán mindenhol bealvós tortúrát, akkor úgyis jelentkezem megint.

11.b GO!

Régen mindig rettegtem, hogy soha sem fogok tudni szeretni. Ez hülyeség, rájöttem, miattad. Most már attól félek, hogy csak irántad voltam képes így érezni.

Mikor hülyeségeken agyalok, és hülyeségek fogalmazódnak meg a fejemben, hogy aztán leírogassam és ködös tekintettel meredjek a semmibe, mintha olyan rohadt nehéz lenne az élet. Pedig fájdalmasan egyszerű - csak szeretjük bonyolítani.
Amúgy meg mindjárt suli! (közérdekű közleményünket hallhatták)

Annyira jó érzés felnézni a lapra! Főleg mikor mindenki így megembereli magát! (igaziból pedig ezt csak nekem kéne végre megtennem) Régen volt a chat ennyire tele, ennyi kedves szóval, nagyon sokat jelent nekem ha írtok, akárcsak egy kósza mondatot is :) Múltkor elfelejtettem róla papolni, de pár újítás szerűséget is bevezettem/próbálok bevezetni. Ilyen például, hogy tudtok tőlem kérdezni, oldalt, a menüben az "Ask me" részen. Nem tudom ez mennyire lesz felkapott, de tényleg, ha bárkit bármi érdekelne, nyugodtan lökjétek, jöhet, én meg majd megfelelem - ha tudom haha. Másik ilyen, hogy tettem ki komment lehetőséget. Hogy miért? Mert a chatben mindig elmaradok, és párotoknak annyira szívesen felelnék bővebben is az észrevételeire (mert jókat írtok nagyon!), így a jövőben, ha nem okoz problémát, szívesen várok oda is a bejegyzésekkel kapcsolatos gondolatokat, és akkor tényleg, kicsit összeszedettebben is tudok reagálni a szösszeneteitekre. Persze, aki inkább chat párti, azt se fogom megharapni (csak ha nagyon édes az illető, vagy csípős, nyami).

Az oldal pedig, mint ahogy két napja írtam, immáron négy éves. Tavaly sem sikerült a szülinapon gépközelben lennem, idén ez össze is jött volna, de.. Hagyjuk, béna vagyok. Viszont egy rettentően fantasztikus sátrazáson voltam, ahol körülbelül csak pozitív dolgok történtek, na meg olyasmik amikbe kb beleborzongok (jó értelemben) és ah. Mindenesetre, még egy drámai döntés elé is kerültem úgy hajnaltájt, amit aztán megoldottam tökéletesen, és, ami fontosabb, a helyes módon, akkor is, ha ezzel valamit valószínűleg örökre le is tudhatok az életemben - de azt hiszem ez a dolog bőven megérdemli, hogy soha többé ne kavarjon be. Egyébként ez alatt a négy év alatt sok minden történt - és most jön a kötelező jajj - Istenem - mennyi - idő - eltelt - féle nyáladzás. Emlékszem például az oldal létrehozására és az első bejegyzésekre. A lap elsőként a cicus-net névvel startolt, mivel mielőtt bloggá avanzsáltam volna, ez volt az életem egyetlen (de számomra fontos) macskás lapja. Egy darabig ezzel futott, majd mikor lett kreditem, jött az onlinedolly név. Később ezt változtattam myzombieland-re csupán azért, mert az előzőt úgyéreztem, hogy már kinőttem. Utána pedig elért engem is minden blogosok rémálma, és mikor az oldalam címe elterjedt a személyes ismeretségi zónámban, villámgyorsan menekültem a makemehappy mögé, ideiglenes új névvel (noah). De végül visszatértem a dolly-hoz, hiszen világéletemben ezt használtam, és már egészen hozzám nőtt (azóta meg csak pláne). Tényleg sokat megéltem együtt a bloggal: egyrészt végig velem volt, nagyon sok emlék köt hozzá. Sok-sok remek embert ismertem meg általa <3 Egyszer sikeresen kikerült a szerkesztő ajánlatába, a portálajánlóba meg többször is. Az eddigi legforgalmasabb nap látogatottsága (ami máig sokkol) 512 személyt számlált, és én legalábbis ebben semmit sem csaltam. Na ja, elég hihetetlen, tudom. De szó mi szó, az életem részévé vált ez az egész, és bár néha előfordultak mélypontok (mondjuk főleg csak az utóbbi időben, de most az életem is hasonlóan alakult), azért egészen aktívan működtettem, és, ahogy azt már magamban megfogadtam anno: a gimis éveim mindenképpen szeretném végigjegyzetelni - itt. Szóval aggodalomra semmi ok, elméletileg még két évig foggal-körömmel harcolok majd a létjogosultságomért a szerkesztők között - aki utál, az kezdhet sírni, elnézést tőle hehe. Jól érzem magam, hálás vagyok nektek, és maradok. Köszönettel, dolly, aki ismételten írt egy értelmetlen mondathalmazt, de sebaj.