Most pedig elmegyek gólyatáborba, aztán onnan szinte egyből felköltözöm Budapestre, utána pedig végre írok egy "mi a büdös fene is van velem" bejegyzést, vagy kettőt, amiben elmesélek mindent.

Mondjuk nem a gólyatáborról, szerintem onnan nem marad sok emlékem - ha érted, hogy értem *végtelen kacsintgatások*.

Basszus, még jó, hogy az egyetem alatt már nem lesz pénzem piára.

A csillámot hányó égi víziló rá a tanúm, hogy én már két héttel ezelőtt is leültem bejegyzést írni. És csak írtam, és írtam, és írtam, és töröltem az egészet mert valahogy nem jöttek jól a gondolatok, mármint ha tudnak egyáltalán rosszul vagy jól jönni. Most sem vagyok benne biztos, hogy publikálom ezt a bejegyzést, de hát végül is k*rvára tökmindegy. Igen, én még mindig azt hiszem, hogy a trágárság vicces.

Na szóval, tehát, ami azt illeti - igen, mióta eltűntem, a nyelvtan készségeim továbbra sem mutattak javulást. Sebaj. Az érettségim egészen jóra sikerült (420 pont, többen megemílették, hogy gratulálnak de mekkora kis füves r*banc vagyok pls). Ezután felvettek régésznek az első helyemre, szóval az ELTE-re fogok járni és hűha. Örülök, meg félek, meg félek, meg félek és félek is. De azt hiszem, ez így normális. Annyi biztos, hogy nagyon várom. Azzal tudok majd foglalkozni amivel szeretnék, és remélhetőleg megismerek új embereket és megtapasztalok új dolgokat.. Jaj ez így olyan rohadt klisésnek hangzik, de a francba is, tényleg szeretnék ilyesmiket átélni. Valamint a nyár végén költözhetek fel Pestre *--* Vagy így vagy úgy (oh ha valaki van fent az égben, kérlek, vegyenek fel koleszba is, hogy ne kelljen csöveznem, mert nincs semmi pénzem albira albérletre, kérlek). Anyának amúgy mindig viccesen megjegyzem, hogy örüljön, hogy Pestre megyek, ott még válogathatok is a hidak közül, hogy melyik alatt szeretnék élni. Erre válaszolta egy barátom, hogy ráadásul mindegyiknek két vége is van. A lehetőségeim közelítenek a végtelenhez. Hát igen. Bebiztosítottam magam. Az életben mindig fontos előre tervezni. Napi bölcsesség 0.1.

A nyáron amúgy szinte végig melóztam/melózok. Ma kezdődik az utolsó hetem abból a gyönyörű nyolcból, ami alatt a kinti 30 fok ellenére is hősiesen bírtam a gépek közötti 45-50 fokot. Imádok gyárban lenni, tök vicces, nem kell szaunára költened, és három műszak mellett még fogyni is fogsz. Na meg, végül is egész jól keresel, nem a körülményekhez képest, csak úgy az addigi nagy büdös semmihez képest. De aztán kormány bácsi úgyis levon szegény diáktól is 16% jövedelemadót, szóval igaziból b*sszák meg.

Összességében ezért sem volt sok bejegyzés. A munkában például érdekes dolog alig történik. Többnyire ülök egyedül egy gépnél, ami ha éppen jókedve van, akkor csak 5x áll le aznap és így csak 5x kell karbantartóért rohangásznom. Közben néha hallgatok zenét, vagy iszom a 10 perc alatt felmelegedő szódámat, vagy beszélgetek Pali-1-2-3-4-5-tel attól függően, hogy aznap melyik ventilátort kaptam meg (nem túl kreatívak a névadásaim, de nem baj, mert 10ből 9x úgyse kapok ventilátort). Ha meg éppen hétvége van, akkor például eltervezem, hogy haverozom vagy bulizom (helyette amúgy a múltkor lebetegedtem és széthánytam magam, azután pedig az angol unokahúgommal kellett babás videókat nézegetnem és szereznem neki a youtube csatornájára követőket mert teljesen rádepizett arra, hogy még nincs neki 700, hanem csak 4). Yep, ez az életem.

Hamarosan viszont gólyatábor, és akkor aztán nagyon fogok bulizni, de kevésbé mint a banketten, ahol amúgy nem betegség miatt hánytam. Esküszöm, hogy van egy barátom, aki mindig bekeveri valakinek a piákat, és most én voltam az a valaki, szóval na. Nem tehetek erről. Egyébként később mesélték, hogy miután engem hazacipeltek, elkezdtek gyülekezni a rókák és elvitték a sörös dobozokat (egy erdőben volt a bankettünk és máig nem tudom miért kell egy rókának sörös doboz de elég swaggg), én pedig anyukám előtt sóhajtva megjegyeztem, hogy milyen szívesen láttam volna őket. Erre anyukám bölcsen felelt: "Oh kicsim, láttál te aznap este elég rókát. És sajnos mi is." Köszönöm anya! ---> Egyébként nem vagyok büszke rá, de ha siránkoznék rajta se változtatna semmin haha. Amúgy is egyszer élünk... Lóf*szt, tuti van reinkarnáció.

Ez most megint akkora f*szság lett, hogy muszáj publikálni.
Tudtam én, hogy képes vagyok rá! Látjátok, csak akarni kell.
Napi bölcsesség 0.2.

Kedvenceim. Máig fáj a szívem, hogy nem mentem el
a koncertjükre Művészetek Völgyén. Na majd legközelebb!

Annyiraaaa utálom magam, el se hiszem. Egyrészt az esetek 70%-ban könnyelműen veszem az érettségit, hogy "há, ráérünk arra még". Aztán meg teljesen kétségbeesek, hogy Jézusom két hét. Aztán írok egy próbaérettségit és megnyugszom, hogy egész jól ment. Aztán kezdem ezt előröl.

Aki ismer, az előtt nem titok, hogy a mateknak élek. Csakis ezért kelek fel reggel, ezért veszek magamhoz táplálékot, a matek adja az örök tüzet, ami a lelkemet lángra lobbantja. Lol.
Nem, ez így teljesen hazugság. A matek éppen csak annyira érdekel, hogy tegnap nagy nehezen végre rászántam magam pár régebbi érettségi feladat átnézésére, majd One Direction (no komment, azt hiszem ez mutatja, hogy kicsit kivagyok) számokra csapattam, ahelyett, hogy a füzetet bújtam volna mint az osztályom nagy része.

Mikor bementem, csak azt láttam, hogy mindenki a matek felett görnyed, én meg így magamban, hogy "basszus, Dóri, basszus, te miért énekelted inkább Kiss you-t, ahelyett, hogy leültél volna a seggedre számolni???". Késő bánat, de egyébként is tudtam, hogy négy évnyi szenvedés után rajtam már nem segít, ha még gyors fellapozom az egyenlőtlenség megoldási módszereit. Amit szerintem el is rontottam, ügyes, ügyes.. Mindegy.
Egyébként hamarabb kész lettem megint, és van az a kellemes szokásom, hogy csak azért se vagyok hajlandó kételkedni magamban és rendesen átnézni a válaszaim. Helyette előkaptam a zörgős zacsim és elkezdtem eszegetni az otthonról hozott szalonnát sóskiflivel. Valószínűleg én vagyok az osztálytársaim kedvence, ahogy tömöm a fejem míg ők szorgalmasan számolnak. Ha, ez már majdnem alliteráció.

Tök fasza volt a mai nap is. Még az tehetné jobbá, ha anya nem a felső szintről kiabálna le apának a pincébe, hogy merre van a szemüvege, amivel két zárt ajtó mögül is sikeresen megzavar a gondolatmenetemben.

A múltkori bejegyzésben említettem, hogy történt pár változás, aztán mégsem tértem ki rájuk nagyon. Egyrészt mert sok ezek közül egészen kicsi, amiket felesleges külön említenem, elég annyit írnom, hogy változások. Így egybe, "oszt kész" - Idézőjelbe tettem, hogy ne higgyetek parasztnak, mert általában annak szoktak nézni mikor a csodálatos humorom miatt a "gyüttem", "dzsalok" és "oszt" szavakat használom. Kedvenc kifejezésem, az "oszt why" ami csodálatos népi kultúránk és a percíz angol tudásom mennyei ötvözése, egyébként meg imádom a népi dolgokat és minden tiszteletem feléjük, nehogy valaki megsértődjön na.
Szóval, hogy említsek pár változást. Levágattam a hajam. Igaziból én már két éve esküdöztem mindenkinek, hogy le fogom, de csak legyintettek. Aztán tegnap kicsit lesokkoltam pár embert (azt képzeljétek el mikor jönnek veled szembe a folyosón, és tényleg leesik az álluk), de igaziból összességében mindenki tök pozitívan fogadta (majdnem mindenki, de a többiek is csak kedvesen közölték, hogy szerintük mi a szitu, idézném a lányt aki 3 méterről kiabálta, hogy "fúújj"). Amúgy nem hiszem, hogy 15 cm mínusz ekkora dolog lenne, még akkor se, ha mióta ismernek, hosszú tincseimmel hadakoztam mindennap. Meg ez csak haj. Visszanő. Ezt főleg anyukámnak üzenem aki a létező összes módon le akart beszélni - de amúgy most már dicséri. Én meg imádom. Kész.

Ennek a bejegyzésnek se volt sok értelme, de jól esett leírni.
Sajnálom, hogy csapongó lett, mint én részegen.

Nagyon fura érzés, hogy lassan ide is úgy jövök fel, mint egy idegen. Vívódom a blogolással kapcsolatban, ami végül passzivitásba süllyeszt - bonyolult ez. Egyrészt annyi minden történik, annyi mindent mesélnék (és akkor talán nem a folyosón kiabálnék hülyeségeket, amik miatt az igazgató a nevemen szólítgatva - szerintem imádja a nevemet használni - elküldene kommunikációs szakokra, de egyébként tök aranyos ember), másrészt pedig nem érzem a motivációt, hogy leírjam, vagy azt, hogy egyáltalán letudnám.

Érettségi van emberek! Négy éve hallgatjuk, hogy mindjárt.. és basszus, most tényleg mindjárt. Az a röhej, hogy sokkal jobban féltem tőle egész eddigi életemben mint itt és most. Bár ennek egyértelműen az az oka, hogy a négy évem alatt érettségi tantárgyból sosem puskáztam (csukjuk be a szemünk annál a két matek képletnél még tizedikből, amiket a padra rajzoltam, mivel most úgyis benne lesznek a négyjegyűben), és emiatt úgy érzem, hogy valami kis alapot már igenis szedtem fel. Nem is az a félelmem, hogy megbuknék - szerintem nehéz megbukni ha kicsi erőfeszítést is teszel a dolgokért - inkább az, hogy nem sikerül elég jól. Magamhoz képest nehéz szakot választottam első helyre jelentkezésnél, amiről nem vagyok biztos, hogy nekem való lesz, de mindenképpen meg akarom próbálni! Ahhoz viszont jó kis emelt érettségi kéne. Szóval jajj.

Amik megnyugtatnak viszonylag, azok a próbaérettségiim. Például az emelt töri, ami számomra a legfontosabb, és amire hullasápadtan mentem be hajnalok-hajnalán (mert az emeltesek már 7-kor elkezdték írni). Teljesen kétségbe voltam esve, elcsúsztam az átnézéssel, és előtte való nap kb 3 könyvnyi anyagon rágtam át magam, hogy instant 6 óra törizés végeztével sírva aludjak el és keljek fel. Aztán bementem, mély levegőt vettem, és eldöntöttem, hogy kihozom ebből amit csak lehet. Nem tudom, hogy a karmám ennyire tiszta, vagy én vagyok végül is a jó úton.. de 83%-os lett, ami egy emeltnél "nem is annyira rossz". Drága tanárom ehhez mérten, egészen megdicsért, azt mondta, hogy "ez már nem is annyira rossz". Igaziból, imádom a maximalizmusát és teljesen igaza van. Egyébként istenien jó esszéket kaptunk, komolyan, mikor megláttam az "Erdély aranykora" címűt, hát azt hittem hátast dobok. Egyik kedvenc témám, egy pontot vesztettem belőle. Mondjuk, nagyon jó forrásokat is adtak hozzá. Egyébként sem dicsekvés lenne ez, nyilván a szerencsémtől is függött, és amúgy is az igazi érettségi miatt aggódok. Az az ami érdekel.

Ha a tanulást levesszük is van pár változás az életemben. Például elkezdtem sportolni, ami vicces ha valaki ismer, mivel utálok sportolni. Jó igaziból mindent utálok, ami nem megy, és a sport sose volt az erősségem. Viszont most találtam egy egészen szórakoztatót és rájöttem, hogy gyakorolni kell rinyálás helyett. Szóval rúdfitneszezek. Igen, igen, tudom. Ennél hétköznapibbat nem is választhattam volna. Egyébként ez nem rúdtánc mielőtt valaki azt hiszi (lol, mindenki azt hiszi) és meglepően kemény is. Karra és hasra erősítünk, és amúgy majdnem meghaltam már párszor az izomláztól, de múlthéten életemben először megvertem az unokatesómat szkanderben és ez mindent megért! (Szeretlek Szandra de muhahahahhahahahhaha) Mondjuk mindketten meglepődtünk, nem is tudom, ki jobban.

Most pedig abbahagyom ezt a bejegyzést. Annyi dolgom lenne.. Elcsúsztam az emeltes témakör kidolgozással, meg két irodalomtételt odaígértem egy osztálytársamnak. Rendet is kéne tennem, bár az angol unokatesóm úgyis jön ma és szétpakol újra (és megeszi a csokitojásom a csokicsibével, a galád). Na meg, így két-három héttel előtte szóltak, hogy amúgy jó lenne ha idén is mondanék beszédet a ballagáson, csak most a végzősök nevében - komolyan, meg kell tanulnom nemet mondani, nekik meg meg kell tanulniuk nem a próbaérettségik között az utolsó pillanatban szólni. Egyébként még csak nem is hízeleg, hogy azért választottak mert én lennék az etalon vagy ilyesmi. Csupán tudják, hogy más nem nagyon vállalja be. Szóval megyek és nézek egy csomó sorozatot, hogy elfelejtsem ezt a sok mindent.

A drámai alcím után azért megjegyzem, hogy talán túlélem ezt az időszakot.

Mindjárt karácsony, és ezt nem azért ismételgetem, mert annyira várnám. Vagyis várom, de ennek semmi olyan oka nincs ami ténylegesen a karácsonyhoz köthető. Csak simán várom mint a hétvégét. Hogy aludjak. Rá kellett jönnöm az utóbbi napokban: gyenge vagyok - napi 6 vagy kevesebb óra alvás, és a szemeim alatt megjelennek a természetes füstös sminkem sötét kontúrjai meg elkezdem érezni a Föld édes gravitációját, ami bármilyen tevékenység és pozíció közepette képes lenne a földre rántani. Egyszóval olyan vagyok mint egy mozgásképtelen élőhalott.

Mindig mindenki mondta, hogy a negyedik év halál durva lesz, meg hasonlók. Oké, kemény, oké, kell tanulni, igaz. De nem ez a legnagyobb baj, hanem, hogy tényleg nincs idő semmire. 4 éve például hétköznaponként még összefutottam a barátaimmal és nyakunkba vettük a várost. Manapság mindenki rohan haza aludni, tanulni vagy sorozatot nézni (az egész osztályom The Walking Dead, Game of Thrones és American Horror Story megszállott, de sokan csapnak még a listához két választott variációt pluszba - ez amúgy nem annyira pozitív, tekintve, hogy múlthéten az egyik kedves csaj már hétfő reggel elkiabálta a TWD évadzárójának legnagyobb létező k*rva spoiler-ét, aminek eredményeképp majdnem öten ugrottak neki egyszerre).

Na meg aludni sincs időm. Blöá suli.

Viszont tök pozitív, hogy ma egy icipicit esett a hó. Tudom, hogy jobbat meg többet egyelőre nem fog produkálni drága Holle anyónk, de a lelkemet ez a kevéske is megörvendeztette így egy fáradt délutánon. Most pedig megyek és fetrengek egy sört sort, mert később még vár rám pár kellemes feladat. Értitek. "Kellemes". Szépen definiáltam az emelt töri esszéket. Hiába van keddenként csak négy órám (áldom a Teremtőt!), ha egyszer szerdán 6+emelt+táncpróbák (na ez viszont csúnya húzás volt az égiektől).

Egyébként olyan izé panaszkodni, mikor szegény unokatesóm (jajj de szeretem, szívecske) a "mit kérsz karácsonyra?" kérdésemre rávágta, hogy átmenni a vizsgáin és túlélni a vizsgaidőszakot. Anyukámnak elpanaszoltam ezt, hogy hát így én most mihez kezdjek, mire ő bölcsen és éretten megnyugtatott, hogy az ajándékra szánt pénzből majd megpróbálunk véghezvinni egy kis megvesztegetést a cél érdekében, hiszen Magyarország egyébként is a korrupció melegágya, és végre nem tűnnénk ki az átlagemberek közül. Bocsánat, mostanában elkezdtem követni a politikát, ami felér egy instant agyf*sszal. De a franc tudja, ez az egész megint olyan körülményesnek ígérkezik..