Először is leszögezném, hogy jó volt a mai napom, és ezeretem a hamburgert C: Másodszor, új életcélom van, betörni az éppen aktuélis kedvenc cipőmet, mert jelenleg nagyon fáj a lábam .-. De én fogok nyerni, ha! Addig pedig itt van egy ilyen izébizé (matek tanárom hogy szokta imádni, mikor ezt hajtogatom, ha megkérdezi mi is az a jel avagy szám) amit kaptam és gye.

Először is köszönöm Masika-nak és nickey-nek : ))
Aztán meg a szabályok. Mert az is van ám!

1. Köszönd meg neki, és linkeld be, kitől kaptad.
2. Írj magadról 7 különböző dolgot, bármi lehet az.
3. Add tovább ezt a díjat 15 más bloggernek.

1. Könnyen esek bele bárkibe - amivel a környezetem agyára tudok menni C: - de ezek nem is feltétlenül tartanak sokáig
2. Imáááádom a szalonnát és a hagymát .-. együtt és külön is (lány létemre ez ijesztő)
3. Meglepően perverz tudok lenni..
4. Eléggé szégyen, de ha elmegyek egy tükör előtt, nem bírom ki, hogy ne nézzem meg magam :'D (akár perceken át is)
5. Koffein függő vagyok: teát iszok egész nap, és néha energiaitalt is
6. Egyszerűen fanatikusan rajongok Zoro-ért a One Piece-ből *o*
7. Imádok rajzolni, ésésésésés, egyszerűen tényleg imádok :'D

Akiknek adnám.. Hát csak pár barátnak, mert másokat nem feltétlenül akarok ezzel terhelni, avagy nem terhelni, de na. Szóval:
Kriszta; Dryna; Lilla.

Ezt a sötétebb rúzsokért, és a régi elfeledett felsőkért!
Na meg, hogy Dryna agyára menjek a természetellenes mosolyommal :$

Az a helyzet, hogy nem haltam meg, és az oldalt se untam meg, és bezárni se akarom, és szünet se volt, és nem is rohadt le mind a két kezem, csupán lusta vagyok. De manapság ki nem? ^^" Mindenesetre végre rászántam magam, és bár így is addig húztam a dolgot, hogy hajnalban történt meg, de lecseréltem a kinézetet. Mondjuk a régit nagyon imádtam, de hát na, egy idő után muszáj váltani - ez van sajnos.
Azonkívül nem mondhatnám, hogy hű de rengeteg dolog történt. Illetve valami mégis. Van aki biztos hallott róla, van aki meg nem, de az iskolánkat kisebb botrány övezi. Ugyanis egyházi fenntartásúvá akarják tenni, ami ellen lázadunk. És itt most nem azon van a hangsúly, hogy melyik felekezet venné át, hanem azon, hogy semelyik se tegye. Nem egyházi iskolába jelentkeztünk, és bár megígérték, hogy nem változtatnak se a tanrenden, se a foglalkozásokon, se semmin - ugyan ki hiszi ezt el? De a legnagyobb probléma mégis az, hogy nem csak sok barátot vesztenénk el - akik már bejelentették, hogy mennek ha a sulit átveszik - hanem talán még tanárokat is..
Ez elég zavaró tekintve, hogy egyszerűen hihetetlen az osztály és az iskola! Talán egy tanárom van akit nem kedvelek különösképpen de még vele is l kijövünk. Az osztály pedig? Még egy ilyen rendes, összetartó és szeretetteljes osztály nincs! Ez nyálas meg minden, és persze mi se bírjuk egymást teljesen - tehát vannak ellentétek - mégis tökéletesen kijövünk és számíthatunk egymásra. Pedig ez meglepő tekintve, hogy 5 fiú mellé 30 lány társult. És mégis.. Igaziból az egész olyan, mintha túl szép lenne. Valahogy el se hiszem - és most lehet, hogy az egésznek annyi lesz. Ezt pedig nem bírnám elviselni..
Ezért van tehát gond ezzel az egésszel. Meg mert belső ellentéteket is szít, tekintve hogy az egyik legjobb barátnőm totál a vezetés döntése mellett áll, és a múltkor se lett szép vége a beszélgetésünknek. Hiszen ő képes volt a fejemhez vágni, hogy én nem hallgatom meg, és azért vagyok a felekezete ellen. Ez pedig fájt! Mivel elmentem vele a kedvéért a felekezete nyílt napjára, mindig mesélhetett nekem róla, mindig mutogatta a dalokat, amik közül még meg is dicsértem nem egyet. Tehát ha valakivel megbeszélhette ezt az egészet, aki kívülálló volt, az csakis én lehettem. Ezek után ez fájt - de persze nem haragudtam rá. 9 évnyi barátság után, az ember hülye lenne egy rossz mondatért eldobni mindent : ) Csak az a rossz, hogy ez az egész még erre is kihat.. Minek a macera, miért nem hagynak minket békén? Miért kell mindig valamit tenni, közölni, létrehozni, amin aztán csak a veszekedés, az indulatok és a feszültség üt ki.

Legyen már nyugalom, könyörgöm!!

Az egész napom, nos, olyan volt mint egy nap. Átlagos, de mégse, mert a magam egyéni módján, minden nap más és más, csak éppen ez külső szemlélőknek nem számít sokat : ) Ezért se szeretnék rá sok időt pazarolni, hogy elmeséljem azt, ami nekem ugyan sok szép percet ad, de titeket sok újjal nem ajándékoz meg.
A lényegre térve, az egész napomon egyetlenegy dolog volt, ami tényleg megragadott, és számomra fontos is. Bár ez is a közepe felé, mikor hazafele ballagtunk az iskolából barátnőmmel - és hát mi másról beszéltünk volna mint a fiúkról : D Ő pedig valami olyasmit mondott, ami először meglepett, és igaziból boldogsággal töltött el, na meg elégedettséggel. A lényege az volt, hogy kicsit talán felnéz rám, vagy irigyel miatta, mert ahogy fogalmazott: "Milyen jó látni, hogy te fiú nélkül is boldog vagy!". Nem tűnik nagy jelentőséggel bíró mondatnak, de nekem sokat jelentett. Főleg vele szemben, mert ő az a tipikus kissé talán naiv barátnő, aki rendkívül befolyásolható, és csakis a fiúkért él és ha tehetné halna is akár (tekintve, hogy a legutóbbi szerelmi csalódásánál kiakart ugrani elég magasról..). Amúgy a válaszom valahogy úgy hangzott, hogy én annak örülnék, ha ő is valahogy így lenne vele. Ha nem tenné az egész létét függővé a pasiktól, és nem akarna ennyire drasztikus cselekedeteket végrehajtani.. Persze ő kifejezte, hogy neki nem menne. Ő egyszerűen ilyen. Ezt pedig tényleg nagyon sajnálom benne : / Pedig iszonyat aranyos lány, csak hát na, mindenbe bele lehet rángatni..
Ugyanakkor én meg közöltem vele, hogy az én boldogságom lényege se az, hogy fiú nélkül is az tudok lenni (bár most tudok, mert végre értékelem ezt is), hanem az, hogy most valami olyasmit fejeztem be ami feszélyezett, és majd 2-3 hónapon keresztül csak a baj volt vele, és az a felemelő érzés, mintha a teher tökéletesen eltűnt volna, az, hogy szabad vagyok, hogy nem kell idegeskednem, a semmin agyalnom órákat, rágódnom mindenen - nos ez talán a világ legjobb érzése : D Tény és való, hogy most boldog vagyok. Nem is kicsit, nem is nagyon, de boldog. Elégedett, kiegyensúlyozott, és hát na, ha bárki felajánlaná, hogy cseréljünk: soha! Ezt az állapotot pedig még szeretném is megtartani, ami pedig még pláne, hogy hamarosan nyár, az pedig mindenkinél egy plusz pozitív tényező : ))

Épp ezért a nyálasság ellenére legyen mindenki boldog! Mert iszonyat jó~

Csak beszélgettünk, és beszélgettünk, és én közben beleszerettem.
Volt olyan, akivel ez sosem történt meg..?

De hagyjuk ezt a témát, mert bár nagyon igaz az idézet, most annyira nem aktuális. : 3 Épp ezért valami másról beszélnék, és hát na. Ugye manapság nagyon kevesen msn-eznek. Ha egyáltalán még használják : D Mindenki facebook-on intézi az efféle ügyeket, és ez valahol nagyon jó, valahol pedig, nem is tudom, elszomorít. Nagy msn-es voltam (na jó, azért annyira nem, de volt olyan idő mikor mindenki ott beszélgetett :3), és lehangoló mostanában felmenni, és nézni a pangást. Mert talán 4 embert ismerek akik gyakran fent vannak.. Ilyenkor furcsának tűnik az, hogy anno még volt 200 msn partnerem, és mindegyikkel beszéltem is sokat : D Persze facebookon ez most is így megy, bárkire ráírhatok, rám is rám írnak, és ott intézzük, csak akkor is, valahogy hiányzik az a régi kellemes érzés. Persze, ezért mondom, hogy valahol nagyon jó, mert ügyesen megcsinálták, és általában működik is rendesen. Csak hát na : )
Másrészről iszonyatosan jó érzés, hogy mostanában sok régebbi baráttal is újra tudtam beszélni! Vannak, akik nagyon hiányoznak, mert régebben órákat is társalogtunk, aztán valahogy eltávolodtunk. Persze ők netesek legtöbbször, de akkor is, az érzés változatlan. Tényleg, igazán örülök, hogy most újra hallhattam róluk! Ami pedig az élőket illeti, érdekes. Például volt osztálytársakkal alig tartom a kapcsolatot. Van pár aki nagyon *khm* elkanászodott - és most nagyon(!) szépen fogalmaztam, meg enyhén. Van aki egyszerűen eltűnt, van akivel én nem akarok beszélni (amiket művelt ez a minimum), és van akivel azért még ismerjük egymást : ) Én azt hittem mindig is, hogy mivel van facebook, és követjük egymást, és tuti látjuk, hogy a másik fent van, igaziból sose fog drasztikusan megváltozni velük a kapcsolatom: de hát na, ez nem így működik. Hiába az ismerősöm, hiába látom, hogy fent van, már valahogy nem érdekel.. Vagy fordítva. Itt pedig vége szakad a dolognak. Szóval rendkívül érdekes, hogy, akár a legjobb barátnőd is válhat semlegessé a szemedben, csak azért mert már nem egy osztályba jártok. Mert akkor jössz rá, hogy bár nem csak ez volt bennetek a közös, mégis ez hozta azt a láthatatlan kapcsot, ami összetartott titeket. A vége pedig, hogy őt már nem is ismered szinte, mással meg, aki kevésbé volt fontos, rendesen beszélsz, és az egész átértékelődik. Sose fogok például a saját legjobb barátnőmre haragudni, mert valahol érzetem, hogy ha elmegy abba a gimibe, mi már nem leszünk jóba. De mindig hiányozni fog, mert nagyon fontos része volt az életemnek, ugyanakkor örülni fogok, hogy mások előrébb léptek, még ha ők is máshol tanultak tovább - mert az élet és a barátság kiszámíthatatlanul halad. Ha pedig nem vigyázol, kegyetlenül lemaradsz..