Az a helyzet, hogy nem haltam meg, és az oldalt se untam meg, és bezárni se akarom, és szünet se volt, és nem is rohadt le mind a két kezem, csupán lusta vagyok. De manapság ki nem? ^^" Mindenesetre végre rászántam magam, és bár így is addig húztam a dolgot, hogy hajnalban történt meg, de lecseréltem a kinézetet. Mondjuk a régit nagyon imádtam, de hát na, egy idő után muszáj váltani - ez van sajnos.
Azonkívül nem mondhatnám, hogy hű de rengeteg dolog történt. Illetve valami mégis. Van aki biztos hallott róla, van aki meg nem, de az iskolánkat kisebb botrány övezi. Ugyanis egyházi fenntartásúvá akarják tenni, ami ellen lázadunk. És itt most nem azon van a hangsúly, hogy melyik felekezet venné át, hanem azon, hogy semelyik se tegye. Nem egyházi iskolába jelentkeztünk, és bár megígérték, hogy nem változtatnak se a tanrenden, se a foglalkozásokon, se semmin - ugyan ki hiszi ezt el? De a legnagyobb probléma mégis az, hogy nem csak sok barátot vesztenénk el - akik már bejelentették, hogy mennek ha a sulit átveszik - hanem talán még tanárokat is..
Ez elég zavaró tekintve, hogy egyszerűen hihetetlen az osztály és az iskola! Talán egy tanárom van akit nem kedvelek különösképpen de még vele is l kijövünk. Az osztály pedig? Még egy ilyen rendes, összetartó és szeretetteljes osztály nincs! Ez nyálas meg minden, és persze mi se bírjuk egymást teljesen - tehát vannak ellentétek - mégis tökéletesen kijövünk és számíthatunk egymásra. Pedig ez meglepő tekintve, hogy 5 fiú mellé 30 lány társult. És mégis.. Igaziból az egész olyan, mintha túl szép lenne. Valahogy el se hiszem - és most lehet, hogy az egésznek annyi lesz. Ezt pedig nem bírnám elviselni..
Ezért van tehát gond ezzel az egésszel. Meg mert belső ellentéteket is szít, tekintve hogy az egyik legjobb barátnőm totál a vezetés döntése mellett áll, és a múltkor se lett szép vége a beszélgetésünknek. Hiszen ő képes volt a fejemhez vágni, hogy én nem hallgatom meg, és azért vagyok a felekezete ellen. Ez pedig fájt! Mivel elmentem vele a kedvéért a felekezete nyílt napjára, mindig mesélhetett nekem róla, mindig mutogatta a dalokat, amik közül még meg is dicsértem nem egyet. Tehát ha valakivel megbeszélhette ezt az egészet, aki kívülálló volt, az csakis én lehettem. Ezek után ez fájt - de persze nem haragudtam rá. 9 évnyi barátság után, az ember hülye lenne egy rossz mondatért eldobni mindent : ) Csak az a rossz, hogy ez az egész még erre is kihat.. Minek a macera, miért nem hagynak minket békén? Miért kell mindig valamit tenni, közölni, létrehozni, amin aztán csak a veszekedés, az indulatok és a feszültség üt ki.

Legyen már nyugalom, könyörgöm!!