O, ha egyszer nem lennék ilyen, nem kéne a szingliségen nyávognom. Yay, segíts magadon, Isten is megsegít?

A csokitorta elméletileg minden depire gyógyír, sőt, önmagában a csoki, ha más nem, ezt mi lányok biztos így látjuk :)) Jelenleg azonban ezzel kicsit másképp vagyok, mert megeszem és nem változik semmi.
Imádom amikor nyavalygok valamin amit abszolút én basztam el (szokás szerint, már meg sem lepődök - és ez azért elég szomorú meg szánalmas is tőlem :D) és hát igen kb ez van. De a kedvencem amit ilyenkor teszek: nem ám gyerünk javítsuk ki, vállaljuk a felelősséget, legyünk normálisak! Véletlenül sem. Fogom magam és elmenekülök. Rohadtul elmenekülök a legkisebb kellemetlenségre még az sem kell, hogy probléma legyen, elég egy kis dolog amitől kiakadhatok és már futok is. Persze csak képletesen: elkezdek egy sorozatot, és a végtelenségig azonnal nyomatom egymás után a részeit, hogy egy percem se legyen a való életre gondolni és megállapítani, hogy "hé te szar szedd már össze magad", vagy belépek valami játékba ami ugyanezt az agyzsibbasztást éri el, és szintén nem hagy időt elgondolkodni a szarságaimon.
Azt is bírom, hogy itt osztom magam, ugyanakkor meg a képembe röhögök, szóval amellett, hogy átmentem skizofrénba (ezen se tudok meglepődni) még értelme sincs ennek az egésznek. Szóval pacsi nekem, most tényleg elüthetne egy autó, megérdemelném. Vagy gázoljon át rajtam egy unikornis csorda, támadjon meg egy veszett mókus, csináljon ki egy másik fangirl. Vagy valami. Csak térnék észhez.
Ja és semmi para, délutáni szar kedv csak, mielőtt megjönnek anyukámék és miután már nem az osztálytársakkal lógok és ismét előkerül az az érzés, hogy a világ összes problémája rajtam terpeszkedik - ami persze nem igaz, de gya, a tiniséggel járna ez a magas fokú nyavalygás?

Egyéb helyzetjelentés szerint nagyon sajnálom, hogy keveset vagyok az oldalon, és alig jön bejegyzés, és a chatbe is cseszek válaszolni, pedig rohadtul kéne - és igaziból nem is keresek kibúvókat egyszerűen lusta vagyok, meg annyi más dolog köti le a figyelmem, ha éppen nem hülyeségeket csinálok, vagy aggódok más hülyeségeken. Pozitívum, hogy ma gyártottam egy csomó hópelyhet a suliba (díszítésnek ugye) és én mondom nincs annál nyugisabb dolog mint a barátokkal hópelyheket gyártani (L) Ugyanakkor megint volt minden, kosár osztályzástól (pfeeej tesi) az ének órai ültetésig tényleg minden. Összességében pedig nem bírom azt mondani, hogy rossz egy nap, mert nem, és nem is jó, és azt hiszem egyszerűen csak az van, hogy fáradtak vagyunk. Vagy én legalábbis. Fáradt, lusta és hülye. Szóval teljesen teljes - legalább ezt elmondhatom magamról.

Végezetül pedig, azért élvezni fogom a csokitorta evést, mert finom. Gyaa C: Mindenben van valami jó, nem igaz?

Nem is tudom így hirtelen hol kezdjem.. Szóval csak belevágok és vagy lesz valami, vagy semmi se, de inkább legyen :DD De úgyse lesz, vagy értelme nem lesz, értitek? Tudtok követni? Oké.
Az egész tegnap kezdődött. Nem emlékszem percre pontosan, de emlékszem, hogy túl voltam az első órán (oh te édes biosz, mennyire nem szeretlek) és földrajzra már úgy ültem be, hogy gyaaa felelni akarok, ez a lecke olyan könnyű, csak hívjooon ki, most tanultam életemben először földrajzra, gyerünk, hívjon ki!! - Nem árt rólam tudni, hogy az esetek 50%ban akkor hívnak ki mikor semmit nem készültem, a másik felében pedig akkor amikor pont tanultam :D Köztes sosincs, ez néha jó, de az első esetnél inkább nagyon gázos.. - Aztán óra elején közölte, hogy ma pont nem feleltet (ehhe nem én lettem volna ha nem így alakul), de én még ebbe is beletörődve élvezettel merültem el a "nem is tudom mit veszünk most, de jobb mint a hegyek létrejötte és valami gazdasági izé"-ban. Aztán óra végén már rendesen fogtam a fejem, és nem a kicsit érdekes beütésekkel rendelkező de abszolút kis aranyos tanárbácsi miatt, hanem mert úgy éreztem magam mint a mosott szar, és hirtelen nagyon nem volt semmi sem rendben. Aztán persze közöltem magammal, hogy én rohadtul nem vagyok beteg, csupán volt egy kis rosszullétem, erre meg bebeszéltem, hogy jajj biztos betegség, és most már a többit csak beképzelem. Ilyen gondolataim végett végigültem a hét órámat, és csak töri verseny előkészítőről kéredzkedtem el (bár hozzáteszem rohadt fájó szívvel, imádom azt a tantárgyat, csak azt, de nagyon!) - ezt is óriási bűntudattal. Pedig ha belegondolok éneken már a kezemben volt a toll, hogy megölöm magam annyira szarul voltam és annyira nem érdekelt Kodály, meg a béna népdalai, meg amúgy is lázadtam, hogy miért nem az "Én elmentem a vásárbaaa fél pénzzel"-t énekeljük. Az előtte levő német óra is betett, ahol a tanár lecseszett minket, majd lecseszte magát is, mert állítása szerint ez az ő hibája is (mmint, hogy holt hülyék vagyunk, de igaziból én arra a nyelvre már szarok, esélytelen, hogy valaha bármit is értsek belőle..), de legalább angolon toleránsan viselkedett a tanár, és nem is nagyon szólított fel, mondjuk lehet csak félt a beteges tekintetemtől amit a rosszullét csalt elő arcvonásaimból. De a kedvencem az utolsó óra! Felvilágosítás! Ofő helyett. Oké, tudom, hogy ez nem pozitív, de SEMMI ismétlem SEMMI újat nem mondtak. Ellenben megmutatták, hogy helyezzük fel az gumit. Csodálatos. Azt hiszem érdemes volt megszületnem. De már ezt mutatták úgy hetedikben is. Ezek rohadtul nem bíznak bennünk ha ennyiszer szembesítenek vele - jó, mondjuk a fél osztályomból kiindulva jogosan.
Szóval amint hazaértem kidőltem, és a testem bebizonyította, hogy nem csak beképzeltem mindent, tényleg beteg vagyok. Ennek következtében (meg mert reggelre sem volt hajlandó a szervezetem mást állítani) ma orvosnál jártam, ő pedig megállapította, hogy a manduláim nem okésak. Oké. Ugyanakkor kiderült, hogy rohadt ritkán vagyok beteg másokhoz képest is (és amúgy nem kérkedésből, de igen, én akkora lúzer vagyok, hogy a pasiim száma helyett ezzel dicsekszem: gimiből most hiányzok először betegség miatt muhahahahhaha), na meg, hogy még nem voltam vérvételen (nekem mondja?) és nem ártana elmennem. Erre majdnem elsírtam neki magam, mert ha valamitől irtózom, az a büdös bogarak (poloskák) a gombák és a vérvétel .-. De végül vagy elfelejtette vagy nem tudom, én meg gyorsan kislisszoltam, szóval lehet, hogy a saját káromra, de még mindig nem fognak tőlem vért szerezni. De a betegség semmi ahhoz a szégyenhez képest amit ezután kellett átélnem: majd a fél városon kellett hulla sápadtan, totál bicegve, alig élve, de a legdurvább(!!) smink és normális haj nélkül átsétálnom.. Hiába, hiúságom az egeket veri.
Betegen pedig a következő dolgokat figyeltem meg: rohadtul nem tud ledönteni. Magas lázzal is vígan nevetgélek, énekelek (többnyire anyám örömére - Én elmentem a vásárba fél pénzzel, tyúkot vettem a vásárba fél pénzzel, tyúkom mondja kityrákoty.. - és eddig tudom, de ezt végtelenségig ismételgettem) és mászkálok, nem szenvedek, nem nyöszörgök, és mindenki előtt tagadom, hogy rosszul lennék, de amúgy tényleg nem is érzem úgy magam ^^" Vagyis, azért mindezt lassabban, és fogom a fejem, de na, erős próbálok maradni. Ja és a szokottnál is perverzebbé meg érzékenyebbé válok. Kb előtörnek a nemlétező anyai ösztöneim, ma pl elsírtam magam, mert krumpli helyett rizs köretet kaptam, káposzta sali helyett pedig nyamvadt uborkákat. Szóval két dolog biztos: betegen vagyok akkora állat mint Dryna :DDD Na meg, ezek szerint ilyenkor jobb elkerülni - ijesztő lehetek ahogy kócosan, sápadtan és nyöszörögve énekelgetek népdalokat és sírok a köretem miatt.

Ha hülyeséget írtam ne vegyétek komolyan, jelenleg még beteg vagyok, bár 38 valamennyiről két óra alatt lement a hőmérsékletem (jajj amúgy az a legjobb a betegségben, hogy önmagam radiátora vagyok, úgyis mindig fázok) 36-ra, de semmi pánik, ismét nő. Nem baj, van antibiotikumom, és még emlékszem biosz óráról, hogy az mi is meg, hogy, úgy kb.