OMG
Ahh emberek én nagyon kééész vagyok. Vagyis már lassan egy hete csak izgulok meg türelmetlenkedem. Kb múlt hét csütörtökön lett biztos, hogy na akkor nálunk most pénteken buli lesz (félig pedig drága Szandym szülinapja<3) és ohhh ez teljesen lefoglal. Vendégek, kaja, pia, zenék, ruha, ahhhw.
Olyan szinten, hogy még a ma se számított sokat, csak eltelt, pedig a hülye "iskolánk 60 éves" szarakodás miatt egész nap rohangászhattunk más-más termekbe, mert persze, hogy a mi osztályunkban kellett mindenkit fotózgatni az évkönyvbe(?). Volt talán két értelmes óránk megtartva, abból is az egyik csak azért mert dogát kellett írnunk - amit helyben kijavíttattam, mert ismételten sokat készültem és reménykedtem, hogy megtérül, de nem, mert szokás szerint elk*rtam a figyelmetlenségemmel (most kajak, mindent tudtam, erre hibásan ütöm be a gépbe?? mindegy..). A hármas elméletileg meg van, és az lejjebb nem húzza az átlagom, szóval azért nem rossz, de ah.. Milyen jó lenne egy cseszett négyes.
Ezen kívül holnaptól kezdem az igazi készülődést, rögtön belecsapva a takarításba (omgomgomg fúúúj). Meg a vásárlást is lerendezzük, és onnantól már csak a dolgok legnehezebb része marad: kiválasztani a tökéletes party szerkót. Amúgy passz, mert tényleg ebben vagyok a legtanácstalanabb, de csak lesz valahogy, majd szurkoljatok. Tudom ám, hogy hatalmasak a problémáim.. :'D
Végül pedig, mivel ez amúgy is ilyen összecsapatott, éppen csak élek bejegyzés, még annyit megmutatnék, hogyan próbáltam (erős túlzás) feldobni az egyszerű cipőmet szegecsekkel, mert végre kisvárosomban is be lehetett szerezni normálisakat (egyetlen hibája, hogy varrni kell, és ez macerásabb mintha sima visszahajtós lenne, de egye a fene - amúgy nem tudok varrni, szóval ha bárki kedvet kapna csak hajrá, ha nekem sikerült, akkor nektek bekötött szemmel is menni fog!). Szóval ja. Mindenkinek kellemes hosszú hétvégét, megpróbálok jelentkezni és a chatbe válaszolgatni is még mostanában, aztán meg úgyis lesz ami lesz!


|