Mit tehet egy lány ha majdnem szerelmi csalódás éri? Fogja magát, betesz egy csomó jó zenét (nekem ez most Lana Del Rey és Guns N' Roses), bekészít egy kis forróteát, gyönyörködik a kutyáiban, valamint rákattan a lookbookra és totál feminim szexy 10en és 20an éves divatos (jó esetben hipszter) fiúkon nyáladzik. Na jó, nem mintha ezt csinálnám, csak úgy kicsit. Meg amúgy is, jogos a kérdés, milyen az a majdnem szerelmi csalódás? Hát olyan, hogy se igazi szerelem, se igazi csalódás de azért szerelmi csalódás. De abszolút az én hibám! Kell nekem plátói érzelmeket táplálnom (így hívom, mert egyrészt költőibb, másrészt ezzel palástolom, hogy kurváára nem merek odamenni hozzá, vagy akármi) valaki olyan iránt mint ő. Amúgy se fontos, totálisan nem. Sose jut eszembe, csak akkor ha nem akarom, vagy ilyesmi. És ritkán is látom, de ha látom, az mindig jó. Mindig csupán 15 másodperc kb, de én a fellegekben vagyok és gya. És ennek semmi értelme. De egyszerűen semmi több. Nyáladzom és kész. Na ezért majdnem szerelmi csalódás, mert nem, és mert rohadtul nincs is hozzá közöm, hogy milyen csajokkal spanolgat. Ah, ez jól esett. Maradjunk abban, hogy én sem tudom tényleg bírom-e, de ahogy most vagyok, az úgy pont jó is.
Egyébként meg most érem haza kutyasétáltatásból, ami igaziból Dryna lekísérés, mert ha lekísérem viszem a kutyit is, három ok miatt: kell neki a mozgás - megvéd a támadóktól mert naaagy - kurva jó vele menőzni, és élvezni az elismerő pillantásokat, hogy jéé egy hászkii! Szóval ezaz! Ráadásul annyira megszerettem az őszt, pedig világéletemben gyűlöltem de basszus. Estefelé mikor a kutyával sétálok haza (ez most vagy MackóMaszat vagy Kiráá Kisasszony), a levegő kellemesen csípős, a meleg teára gondolok, és a fülemben valami jó kis zene szól.. Általában már minden kihalt, de ha nem is, akkor meg a kutyatulajdonosok veszik uralmuk alá, és ők nem zavarnak, ilyenkor közéjük tartozok. Az egész annyira felszabadító és jó, ritka, na meg olyan pillanatok és percek halmaza, mikor elfelejtek mindent és magamba meredve merengek a mindenféle semmilyen dolgaimon, mert az tesz boldoggá. Rágódok a hülyeségeimen, de nem idegeskedem, csak századszorra átgondolom, na meg ábrándozok, míg le nem fejelek valamit, és persze nézegetem a néha pislákoló, néha meg egész normálisan fényló utcai lámpákat, és néha csak úgy eltársalgok szegény kutyákkal, szerencsére többnyire magamban a környezetem nyugalmára. És úgy annyira, nem is tudom, szeretem, magam vagyok, elvagyok, minden szép. Egyszerűen jó!

Ja egyébként tuti feltűnt nektek: tudom ám, hogy tilos és-sel kezdeni a mondatokat, de én hogy is mondjam.. Úgy blogolok mintha mesélnék, szlenggel, rövidítésekkel néha, és párbeszédesen vagy mi a szösz (ahol pl nem zavaró ha így kezdődik egy mondat), szóval igen, tisztában vagyok vele, hogy ez így nem helyes, de ki nem szarja le? én így szeretem.