Ismét a régi nóta. Írnék de nem akarom a fél világnak kiönteni a lelkem. Mindegy. Akinek van időgépe passzolja le, megveszem, ha kell a szent gumicukrom is odaadom érte!! Azonkívül kerestetik egy fül. Hallgatásra - meglepő mi? Meg akkor már egy agyműtét is. De főleg a fül.

Az élet szép csak kurvára nem.

Amúgy is depizgetek pedig semmi extra okom rá, vagy ha mégis van, az csak menekülés a valóvilág elől (na meg durva önsajnáltatás), mert még mindig könnyebb kitölteni az űrt hülyeségekkel. Úgy érzem elveszek. Vagy nem. Nem is tudom, de érdekes. Hol így-hol úgy, és igaziból azt sem tudom mi van. Leírok valamit rosszkedvűen és egy pillanat múlva felfedezni vélek valami apró reményt az élet javára, aztán mégse, aztán mégis, aztán meg jön a régi nóta: éld túl és kész, ameddig lehet. Úgyis ez a lényege.

Ja, és nincs olyan, hogy nem lehet rosszabb. Egyszerűen nincs. Mindig lehet rosszabb, és mindig lesz is, a kérdés, hogy te hogyan bírod.
Most pedig, hogy ilyen rohadt pozitívan megnyílvánultam inkább abba is hagyom, nem akarom a ti életkedveteket is letőrni, lassan talán az enyém is visszatér. Remélem. Hiányzik.