Nem nagyon akartam ma már blogolni, de valamiről mégis írnék egy picit. Úgyis régen volt már olyan, hogy csak úgy belátást engedtem a lelki világomba, az érzelmeimbe a fejembe, de úgy igazán és nem csak pár felszínes mondat kíséretében. Most akkor azt hiszem aki kíváncsi pár ilyesmire, figyelhetne~
Igaziból az a helyzet, hogy elgondolkodtam azon, mi is van a barátnőmmel meg velem. Tudniillik első óta (általános iskola első nem most gimi), mikor is odamentem hozzá és a magam pösze és kócos módján leoltottam az akkori kisgyerek feelingemmel, nos azóta kb barátnők vagyunk, és hát igen, nem is kb, mert tökéletesen egyfolytában, megszakítások nélkül :)) Amúgy a fura esetet közvetítem. Szóval odaléptem hozzá kis szarosként.
- Szia! Tök szép a tolltartód! Bár nekem apa azt mondta ezek hamar tönkremennek.. ~ hamisítatlan gyerekként, az irigység buggyant ki elsőnek.
Mert hát na az említett tolltartó nekem is nagy álmom volt, de, hogy drága jó apámnak ne kelljen sok pénzt kiadnia az eredeti disney hercegnős kétemeletes darabért, inkább bekamuzta nekem (bár tudtam jól h nem igaz), hogy hamar tönkremegy. A drága.
De ne térjünk el ennyire témától, haladjunk inkább tovább. Alsóban az a fajta cuki és okos kutya, meg a köcsög gazdája barátságunk volt. Ő volt a mindig tökéletes, és hűséges és okos kutyus, aki hálátlan pöcs gazdáját - ez lennék én.. - a jó úton tartotta ahogy bírta. Persze én további kellemes beszólásokkal vettem el az életkedvét, miközben imádtam szegényt, csak na.. Nem vagyok egyszerű eset ^^"
Aztán átíveltünk felsőbe, és lassan 8.ba meg 7.be. Itt már változtak a dolgok, és a baráti körünk kettőből négybe hajlott, és egész ügyesen tartotta magát immár egy éve. Mikor is minden romlani kezdett.. Először kicsit belháború alakult ki, ahol különböző pártra kerültünk, de egymást sose utáltuk vagy ilyesmi, csupán megemlítettük a másiknak, hogy rossz oldalon vagy :'D Aztán lassan tisztázódott a helyzet, és hárman utáltunk egy embert végül. Egy oldalra kerültünk majdnem minden happy volt, csak éppen egy nagyon fontos barátot vesztettünk el.. Közben én rávettem, hogy ne menjen szakközépbe, okosabb annál, próbálja meg velem a gimit, és ott is az angolt, mert higgye el több az értelme mint a németnek amivel addig kínoztak minket, és amit mi előszeretettel gyűlöltünk. Így sikerült egy osztályba kerülnünk, és együtt kezdenünk idén a gimi elsőt. Persze együtt járunk suliba, mint ahogy 5-6 éven át tettük általánosban is. De más mellé ültünk, ezt megbeszéltük előre, és el is keveredtünk a másik közeléből a padokat illetően..
Igaziból titkon úgy álltam hozzá, ismerkedek másokkal is, a legjobb barát dolognak annyi lesz, és új teret nyitok magam körül. Nem akarok csak vele jóban lenni! Kicsit drámaian fogtam fel, mert az új barátok szerzése nem függ össze a régi elhanyagolásával, a kettő megfér egymás mellett : )) És nagy szerencsénkre ez így is lett: nyelvórákon egymást nyaggatjuk, és súgunk a másiknak, mert olyankor mellette ülhetek. Amúgy szünetekben dumcsizunk, és mindig együtt megyünk iskolába, meg haza, és a menzát is ketten próbáljuk napról-napra túlélni, még pár csajjal akiket szintén szeretünk. És hogy jutott ez a mini élettörténet az eszembe?
Hát egyrészt az elsőtől fogva összetartó, hercegnőkkel és pink dolgokkal fűszerezett barátságunk az oka, és az, hogy bár a baráti körünk mindig változott, mi ketten sose szakadtunk el.. Na meg, hogy a minap mikor is az agyára mentem azzal, hogy míg ő kötött, én megdobáltam az összes plüssével, és nem hagytam abba, mikor már könyörgött se.. Akkor egyszer csak odavágtuk egymásnak, hogy milyen fura.. Még mindig barátnők vagyunk - nem is barátnők, hanem legjobb barátok (amennyire tudom~), és, hogy igaziból mindketten azt hittük a gimivel ennek vége lesz, vagy legalább gyengül.. De tévedtünk. Mert szerintem mindketten érezzük azt a hihetetlen és csodálatos dolgot, ami melegséggel tölt le, és büszkeséggel: hogy egyszerűen még inkább összefonódtunk, és a barátságunk ha lehet, még erősebb és még jobb lett, és lassan már tényleg testvérekké válunk..