A cím mire utal? Hű ha. Jön egy kis nem igazán a napomról szóló bejegyzés, amit eredetileg reggel 5kor akartam megírni, de sajna nem így alakult. Azért, mert ma nem voltam itthon, de ez már tegnap óta kikívánkozik belőlem - nem kicsit, hanem nagyon.
Nos. Hatalmas bűnt követtem el az iskolában: olyat amit talán már 5 éve senki, ami egy gimiben megbocsájthatatlan, amitől egyből mindenkinek leesett az álla, egyszerre volt sokkoló, és botrányos, ugyanakkor kifejezetten különös számukra. Na de mi is történt? Olvastam.
Igen, pontosan, olvastam. Fogtam magam, eltettem az egyik kedvenc könyvem, hogy könnyű napunk lesz a szünetekben esetleg olvasgatok ha már nyugalomra van szükségem. Meg is történt, elővettem, fellapoztam a vége felé ahol tartottam és olvastam. Először csak pár apró megjegyzést kaptam, hogy mit csinálok, mi az ott, és egyáltalán jól érzem magam? Ezekkel nem foglalkoztam, de nem itt ért véget a sztori. Egyik aranyos de nem túl okos osztálytársnőm a barátnőjével elment mellettem, és mivel pár napja hallotta, hogy a könyvről meséltem, megkérdezte, hogy máris kiolvastam? A barátnője ekkor vett csak észre, rám meredt, majd a kezemben tartott oly ismeretlen tárgyra, és ahogy megerőltette a fejét, hogy rá is jöjjön a nevére, odavetette, hogy mi, én a köztelezőt olvasom? Mondtam, hogy nem. Erre ő, hogy akkor csak úgy egy könyvet, mert, hogy muszáj egyből ajánlót írni, és hát más is emiatt képes végigszenvedi magát egy hasonló szerzeményen. Kezdtem kicsit hülyén nézni rá, és közben ismét válaszoltam: Ő.. Nem.. Azért olvasom mert szeretem és mert tetszik. Épp, hogy nem vonták meg a vállukat, majd tovalibbentek, én meg visszafordultam a könyvembe. Ekkor lépett be egy fiú osztálytársam, akit néha előszeretettel cukkolunk azzal, hogy stréber, mert hát na, néha tényleg olyan :) Rám meredt szintén azokkal a hülye szemekkel, majd elkiáltotta magát egy halkabb módon: és akkor én vagyok a stréber!
A szemeim ekkor szűkültek össze. Rámeredtem, szinte szikrázott a tekintetem. Kezeimben megfeszültek az izmok, hogy leb*szok neki egyet az én drágaságommal, de aztán lehiggadva úgy döntöttem a könyvem többet érdemel egy ilyen arcánál, és még mindig idegesen válaszoltam. - Igen te vagy az, mert az, hogy képes vagyok egy könyvet elolvasni, nem jelenti, hogy úgy tanulgatok minden egyes délután, mint egyesek - ez jutott hirtelen eszembe, ha nem is volt túl menő. Majd röhögött egy sort, és mondogatta, hogy de igen stréber vagyok, mert ki az a hülye aki magától könyvet olvas...?
Hát mondom. Na jól van. Szerencséjére becsengettek, én meg eltettem a regényt. De a fejemben őrjöngtem: komolyan ennyire szánalmas a mai nemzedék? El se tudják képzelni, hogy valaki magától olvasson! Vagyis ja bocs, meg se ismerik a könyveket :D Valami hihetetlen. Ezeket úgy szegezték oda nekem, mintha azték írást fejtegettem volna az asztalomnál. De könyörgöm, ennyire nem lehetnek sík emberek :'D Vagy mégis? Ez már tényleg szánalmas.. El se hiszem.. De hagyjuk: igaz a mai fiatalságnak az olvasás nem fontos. És tény, hogy az életnek nem a könyvekből kell állnia, de néha igenis jó olvasni! Én is pont úgy élek mint bárki, csak néha egy-két nap alatt elolvasok könyveket. Szerintem pedig erre inkább büszke vagyok a mai marha társadalomban, mint, hogy a hozzám hasonlókat cikizzem, mert hoppá, nem analfabéták :D