Egyszerűen hihetetlen mik mennek.. De tényleg. Annyi mindent tudnék írni, annyi minden történik napról-napra, amiket szeretnék elújságolni az egész világnak, amik rettentően boldoggá tesznek, amiktől úgy érzem tényleg imááádok élni :) De sajnos ezek többségét ide túl személyes lenne lejegyzetelni, és hát, nem szeretem teljesen kiadni magam. Aki nagyon közel áll hozzám - ilyen perpillanat egy ember van, mivel még kettő lenne talán de velük nem tudok találkozni mostanság - az mindent tud. De térjünk a lényegre.
1 hete hogy munkába álltam. Hát nem is tudom, rohadt para vagyok. Az első napokban természetesen szörnyen alul teljesítettem magamat. Radikálisan béna voltam, amit tudtam elrontottam, ahol tudtam beégettem magam - de még így is kevésbé lett katasztrofális mint amire számítottam, és így büszke lehetek magamra. Ugyanakkor szemezgettem a munkatársakat: akiket szoktam is látni, mert egy területen dolgozunk az 3 fiú és 3 lány. Vagyis csak kettő lány, velem együtt lenne 3 na. A fiúk kicsit arrébb szoktak lenni, szóval a lányokkal alakítottam ki valamiféle kapcsolatot. Az egyikkel már egy ideje jóban vagyok, így a munkahelyen általában vele állok le szünetben picit átbeszélni a  dolgokat vagy hasonló, de én ezt nagyon felületes kapcsolatnak nevezném, mert nem ismerjük egymást, így csak jóban vagyunk, barátok vagyunk, de elég alacsony szinten. Ezen ah tudok majd változtatok, mert nagyon aranyos lány :) A másikkal szintén jóban vagyunk, de vele még beszélgetni se igen szoktam. Néha egy-egy szót elejtünk, ő is azt csinálja amit én. Általában tőle kérdezek ha valamit nem tudok, mert az anyukája is ott dolgozik a közelükben, és mindent ken-vág. Maga a meló nem nehéz, egyszerű, bár bele kell jönni. Nem is utálom, sőt egész vidám vagyok, és általában tűrve-tűrök. Anya olyan visszajelzéseket kap azok közül, akik látnak engem munka közben, hogy hihetetlen, de tényleg beleadok mindent. Ez rám nem jellemző, nem hívnám magam szorgalmasnak, de valami lehet, hogy megszállt.. Én is észrevettem, és más is, hogy rettentő serényen dolgozok, sokszor a szünetekben is, és próbálok gyors is, meg percíz is lenni, Állítólag van aki a szünet előtt már abbahagyja a munkát, de nem tudom.. Én nem akarok lemaradni. Egyszerűen hasznos szeretnék lenni ha már ott töltöm az időmet, és kifizetnek engem :D Plusz nem akarom, hogy a főnök esetleg haragudjon rám - olyan aranyos ember, bár inkább vicces. A környezetem az kiváló :) Mindenki kedves, aranyos, segítenek, megmondják ha valamit nem tudok, kérdezhetek tőlük. Nem szidnak le ha elrontok valamit - pedig elrontok mindent. Az egyedüli probléma, hogy 8 óra bizony hosszú idő és jócskán megterhel.. Hulla vagyok a végére és egy röpke délutánom van aztán próbálok korán menni aludni is, és utána ismét hajnalok hajnalán fél 5kor már kelek. Eddig el se tudtam képzelni, hogy minden nap feltudok olyankor kelni :'D Hát most muszáj. Tehát ez egyfajta magyarázat arra is, miért nem írok nektek..
És végül mondok valamit ami rettentően boldoggá tesz. Tényleg azt hittem, úgy gondoltam, hogy ez a nyaram is, mint a többi, nem lesz túl érdekes. Hogy nem ismerek meg új embereket, semmi extra nem történik majd, és bár nem lesz unalmas túlontúl érdekes se. Egyfelől viszot reménykedtem, hogy életem első bulizósabb szünete válik belőle: mit ne mondja, ez a nyár idáig király :)) És ami a legjobb: munka után jön csak a java :D A Balaton nevű tó. Addig pedig még annyi minden történethez, de én nyitottan állok a világ felé, sőt könyörgöm: sose legyen időm unatkozni!

U.i.: Annyira leírnék még ide valamit, hogy az hihetelen :'D Tiszta bolond vagyok mostanában.

U.i.2.: Krisztának: szivecskeee *w* Ő érteni fogja, lol.