Bizonytalan vagyok. Egyik szemem sír, a másik nevet.. De tényleg. Nem tudom eldönteni mi is a helyzet. Holnap ballagás. 8 évet voltam együtt velük. Hozzám nőttek, az életem részei lettek, azok is akikkel esetleg kevesebb időt voltam, hiába.. Már 1 év is sok. Holnap pedig vége: talán lesz akit többé sohase látok.. Vagy olyan akiről nem is hallok többet. Fogalmam sincs hogy vészelem át.
Most néha izgatottan gondolok rá, és alig várom, hogy legyen már :D Hogy végigvonulhassak az épületen, büszkén, tudván, hogy igen, megcsináltam. Elköszönve az épülettől amely emberré nevelt.. Mely annyi szép és talán kevésbé szép emlékkel lett tele.. De a másik felem fél. Rettentően retteg, mert nem tudja képes lesz-e feldolgozni a változást.. mert ez változás. Hiszen igaz, a gimis ballagás nagyobb dolog lesz, az érettségi miatt, meg minden, de ha belegondol az ember: jelentősebb többnyire az életében ez a 8 év amelyet általános iskolában töltött.
Igaziból most mást nem bírok írni, egyszerűen nem köti le a figyelmem a blog.. Majd holnap akarom kiadni tényleg mindazt ami a lelkemet nyomja: addig pedig valahogy elleszek.. Csak ne remegne így a gyomrom, ha eszembe jut a szerda..