A dizivel kapcsolatos gondolataim jöttem tisztázni a drága egybegyűlteknek.
Ergo: imáááááádom~ Tudom nem illik ilyet mondani a saját munkánkra, és nem is arról van szó, hogy annyira tetszene.. Bár megvagyok vele elégedve, különösebben nem a kedvencem, hanem annál is jobban szeretem a témájáért és a képért *.* Aki nem tudja még én hatalmas One piece rajongó vagyok. Egyszerűen ááá, belehalok úgy szeretem. Igen ez egy anime lenne, és aki nem anime párti az megértem ha nem szimpatizál ezzel a bejegyzéssel, vagy jelen pillanatban az oldal kinézetével, de a lényeg, hogy nekem bejön. Hehe ezt magyaráztam ilyen hosszan.. No comment! Tehát mindörökké Zoro fanság (L) A zöld hajú csávóról vakerálok. Hajoljunk meg tiszteletére, most pedig visszamegyek és nyáladzom tovább az animét kerek 70. részénél.

Igen.. Pont így nézek ki elborult aggyal x)

Kicsit később: Végre betölti a gép az oldalt, és bejutok a bejegyzéshez.. Erre elfelejtem mit akarok írni. Ehhh.. Egy pillanat ezen most elgondolkodom.
Oké nem jut eszembe, szóval akkor mese mese mátka :) Elmentünk apával és a kutyákkal, mint általában minden este mivel husky-k, és húzzák a kocsit. Apa irányít, én meg ültem elül, szóval jó volt. Meg azt is nézni milyen jól elvannak most már a kis aranyosak, mert még nem is régen az új jövevény érkezése azért felzaklatta a kedélyeket.. Aztán mikor hazaértem közöltem anyával, hogy hagytak bent a sebeimben varratot. Vagyis damil darabot. A lábamból már távolítottam el egyet, de találtam a kezemben is, és ott pont eléggé hozzáférhetetlen helyen - mármint számomra. Szóval anya nekiveselkedett és kettőt is kiszedett, ami durva tekintve hogy már voltam varratszedésen. És akkor csodálják, hogy nem szeretem az orvosokat.. Már bocsánat, de nem igaz, hogy még a damilt se képesek normálisan eltávolítani oO'' Erre mondom, hogy OMG. Na ennyit akartam mesélgetni, elnézést, hogy zavartam, csak mondom miért ne. Logikus. Holnap meg először tesizek két hét óta :D Jó lesz már, tekintve főleg, hogy elkezdtem futni is, most a célom a testem karbantartása ;) Egyszer élünk, élvezzük ki.
Ezt szántam végmondatnak, de erről valami még a fejembe kúszott.. Volt az este egy nagyon érdekes álmom. A fele horrorfilmen alapult, egy nem is régen látotton, ami nagyon tetszett :) Egészen odáig, hogy életemben először meghaltam az álmomban. Ezelőtt még sose haltam meg én mindig túléltem mindent, mert gyakran álmodok félelmeteset, zombisat pl havonta, de élvezem ^^ Most viszont tisztán emlékszem, hogy ránéztem a szörnyre aki a puskát tartotta, majd mikor felfogtam mi történt lepillantottam a hasamra amin akkorra már átfúródott a golyó. Semmi nem éreztem, semmi fájdalmat, kétségbeesést, csak a tömör tényt: meghaltam. De nem jött össze a szörnyek terve.  Mivel egyből szellem lettem, mintha csak egy cél miatt itt ragadtam volna, és bosszúból immáron erősebbként kinyírtam őket. Ugyan az embereket akiket megakartam védeni valószínűleg nem sikerült, mert mikor visszaértem az eredeti házba pár holttest volt, a többiek meg eltűntek, de itt jött az álom számomra legijesztőbb része. Ahogy visszaértem ott volt a földön a szerelmem (igaziból nincs de az álmomban ő volt xD egy nemlétező személy). Épp akkor halt meg, és mikor már nem élt de a lelke még a testében volt, hirtelen rám mosolygott, valami mondta mellettem, hogy elment, majd tényleg.. Lehetett látni az arcán, hogy a lelke eltűnt és a másvilágra távozott. És itt szorult össze a szívem: hirtelen azon kezdtem aggódni, hogy vajon most már én is eljutok-e a bizonyos másvilágra. Ebben úgy ahogy biztos voltam, de itt jött az újabb két probléma: ha van menny és pokol vajon hova kerülök? Pokolra? Nem akartam odajutni. De a legjobban mégis a harmadik lehetőség keserített el: ha reinkarnálódok, soha többé nem láthatom őt..? - majd hirtelen felébredtem. Ezek után igencsak elgondolkodtam, mert ez az álom valahogy megfogott. A nyomasztó és szívszorító érzés, hogy ha meghalok, és esetleg lesz következő életem, találkozhatok-e azokkal akiket szeretek újra.. és tudhatom-e hogy ők azok akik egykor számítottak. Vagy ha nincs második vagy sokadik élet, akkor vajon eljuthatok-e a béke birodalmába? Vagy tényleg szenvednem kell azokért a bűnökért melyeket elkövettem, és talán még elfogok? A halálban nem az az ijesztő, hogy vége az életnek, hanem az, hogy utána kezdődhet egy másik, ami talán még ennél is sokkal ijesztőbb..