Mi a franc ez az érzés? Minden este eljön, mikor kicsit is leengedem a védelmem.. Említettem az előző bejegyzésben, hogy szeretem ha pörög/zajlik az élet? Tudjátok mi ennek az oka? Az a nagy szomorú helyzet, hogy amint egy percnyi időm is jut egymagamban, minden eszembe jut ami elől menekülök. Egész nap. Két menedékem van csak, az amikor másokkal vagyok, és nincs időm merengeni (bár néha már így is utolér az egész..), vagy mikor este lefekszem és az álomvilágomba átmászok, ahol aztán teljes a védelmem, de mit ér az, ha csak ott vagyok boldog? Miért nem vagyok képes végre kibékülni magammal annyira, hogy legalább tükörbe bírjak nézni? Utálom magam, amitől csak még jobban utálom magam. Valahogy így tudom megfogalmazni. Ha pedig belegondolok, mi is az egész eredete, akkor meg csak ideges leszek, annyira szánalmas.. Amúgy sem bírok erős lenni, nekem sose ment.
Pedig az élet tényleg szép. Nem panaszkodhatok egy valamit kivéve, de arra meg mindig megkapom, hogy nem ér ennyit. De a francba is, szerintem ér, nekem fontos, igenis számít. Ha körbenézek és megkérdezem, mi értelme az életnek? Főként ezt az egy dolgot tudom felhozni.. Összetörök a hiányában. Tudom, ez egy hülyeség.
A legrosszabb viszont az a mélységes magányérzet, ami összeszorítja a belsőm, és ami ellen nincs megoldásom. Azt hinné az ember, hogy ennek legyőzésére csak az kell, hogy kicsit szocializálódjak. De ha beszélgetek másokkal, az nem old meg semmit, és nem is segít.. Arról nem is beszélve, hogy ha rám tör, senkivel sincs kedvem beszélni.. Igénylem valahol, de soha nem keresek fel senkit, maximum egyetlen egy személyt, de vele sem éppen társalgok, csak halandzsákat írogatok, hogy lássa, legalább élek, és lássam, legalább érezzem, hogy ott van, ha egyszer csak mégis megtörnék és szeretnék beszélni. Aztán pedig soha nem mondok semmit, vagy semmi érdemlegeset.. Csak apróságokat, vackokat, értelmetlen kis hülyeségeket, amikkel pillanatnyilag elmenekülhetek. Szóval lényegében semmit. Csak menekülök tovább, vagy megadom magam, attól függ, aznap éppen mennyi akaraterőm van küzdeni. Általában szinte semmi.