Fanolja a történelmet, a szoknyákat, a turkálókat, Lana Del Rey-t, a horrort, az alter és underground zenéket, a kortárs költészetet, az egyéb költészetet, haverokkal a jó bulikat, a tumbliját, a vörös rúzst, a gyűrűket, a rendetlenséget, meg minden szart.
Egyébként pedig: dolly; szőke; 20 éves; koffein függő; divatmajom; mély érzésű rinyagép; lelki orgazmusos; cicás néni; kis dög. A teljesség igénye nélkül. Mielőtt belépsz, vedd le kérlek a cipődet, és kortyolj egy kis teát. Köszönöm.
Oh annyi de annyi szabadidőm van SE. Vagyis részben mégis, tudja a fene igaziból, hogy akkor most hogyan :D Az a helyzet, hogy pörögnek a napjaim, meg pörgetem is őket rendesen, mert maguktól állnának, amibe meg hajlamos vagyok beleőrülni. A kedvencem inkább az, mikor otthon sem vagyok, és nem csak a családi háborúk miatt (ezek után szoktam reggelente idegbetegen beviharzani az osztályterembe és elregélni ki mekkora hülye baah), hanem mert mikor zajlik az élet, akkor nem gondolok hülyeségekre és kevésbé érzem feleslegesnek a létemet.
Ebből a "felkapottságból" kiindulva azt hiszem jó nyaram lesz, és elég zűrös is, mivel rögtön három célt is kitűztem és fúú. Az első a nyári munka, aminél húzom a szám, mert a pénz az kell, de annyira nem vagyok oda azért, hogy 8 órát üljek 4 héten keresztül a szalag mellett, de hát ez van, ezt kell szeretni.. Másnak sajnos ilyen sem jut, szóval próbálom megbecsülni - amúgy két éve egyszer már voltam, akkor csak 3 hetet, de ha azt túléltem talán ezt is :D Aztán ott van a jogsi, mindenképpen el akarom kezdeni a nyáron, ha törik ha szakad, mondjuk szívem szerint már most, de ugye a meló miatt halasztom :( A harmadik pedig a "keressünk angoltanárt" projekt, hogy elkezdjek gyúrni nyelvből, mert nem bánnám ha később megdobnának egy nyelvvizsgával is, ahhoz meg ugye a tudás sem árthat haha. Mindeközben pedig rengeteget akarok bulizni, bulizni és bulizni (és itt most nem feltétlenül a kifejezett házibulikra gondolok pl, egy jó kis barátnős délutánt is ide sorolok). Jelenlegi életem következő célja így az, hogy túléljek még pár hetet, és a melóban majd délelőttös legyek, hogy utána elmehessek a sátras nyárnyitó valamire(?), mert mi lehet jobb annál, hogy haverokkal ittasan hülyülünk, mint mindezt megtenni a természet lágy ölén, ahol előre érzem, hogy valszeg megöl egy medve (pedig nem is őshonos), vagy csak szimplán én ölöm meg szegényt, mikor meglát majd smink nélkül, mert tuti, hogy nem fogok egy kib*szott rét közepén álló sátorban hajnali délelőtt másnaposan tusvonalakat húzni gyönyörű szemecskéim fölé (micsoda lázadó jellem vagyok, ezt az eltökéltséget!).
Mindenek előtt viszont túlélem ezt a kemény majd két hetet, addig pedig nyugtat a tudat, hogy matekból már lezártak, földrajzból fix az ötösöm, kémiából sokat javítottam, és lényegében már csak egy fizika dogát kell jól megírnom (ne legyen egyes, ne legyen egyes, NE legyen egyes, könyörgöm!), hogy egy normális átlagom is összejöjjön a bizonyítványba~
Ez pedig az új kedvenc animém, mert ki a franc találna rajtam kívül olyan sorozatot, amiben egy pingvinlégy maga a sátán és szart eszik, amúgy meg a különleges képessége, hogy bárkit megszarat (:DDDDDDDDDD el se hiszem ez annyira egy remek ötlet!! nekem miért nem jutott soha eszembe??), miközben bizonygatja arisztokratikus jellemét. Legjobb haverja és ellensége pedig a mindig hasznavehetetlen szexisten(???) aki veszélyes erejével irányíthatja az emberek nemi vágyát is, és specialitása a szexuális zaklatás. Jó fej nyugi. De igaziból az általam szuper szexynek nyilvánított (amúgy rohadt morbid alak) főszereplőre nyáladzom leginkább, aki ijesztőbb mint az összes démonkája együtt véve~ Oh, és a másik főszereplő, a csajszi is szerethető, ami nagyon ritka, szóval hatalmas piros pont!