Kivételesen inkább ne vesézzük ki mennyire hülye címeket adok még mindig egy-egy bejegyzésnek, ez már lassan hagyomány~ Helyette közlöm a nagy hírt (gondolom senki sem tudta, hahahahhaha), hogy szombat van! Aminek csak azért nem örülök felhőtlenül, mint ahogy illik, mert tudom, hogy minden egyes átkozott nap (még ha csodálatosan szépek is mint a mostaniak) közelebb visznek a matek dogámhoz.. Még mindig imádom, hogy a legnagyobb gondjaim vagy a fiúk, vagy a matek/fizika :D Azért, látszik mennyire zűrös az életem, nem gondoljátok? Szörnyű, tragikus, drámai...
Így belegondolva mindig szeretnék nektek picit írni a mostani érzéseimről, csak aztán sose teszem meg. Most se biztos, hogy sikerülni fog, mert ezt vagy le tudom írni, vagy nem, és megjósolhatatlan mikor melyik. Lehet, hogy elkezdek itt pofázni róla, aztán semmi értelmes nem lesz az eredménye, de előfordulhat, hogy végre kicsit sikerül kifejezni önmagam. Mindez kiderül a reklám után, és mivel az nincs, ezért valószínűleg most.
A helyzet az, hogy az utóbbi pár hónapom még mindig szörnyűségesen telt (erről azt hiszem már nyavalyogtam pár bejegyzést hehe). Illetve, nem is volt bennük semmi szörnyű, csupán hagytam magam elmerülni az önsajnálatban és a hisztiben, és olyan szintre fejlesztettem az egészet, hogy legszívesebben visszamennék egy kit*szott lapáttal és addig vagdosnám magam fejbe, amíg még mozogni tudok. Igen, valahogy így jellemezném az egészet. Ehhez képest, most tényleg stabilnak tűnik minden. Igaziból semmi sem változott, csak a hozzáállásom, és ezzel együtt mégis minden. És tudjátok mi a röhej? Kb majd 4 hónapnyi "depit" spóroltam volna meg, ha egy korábbi kémia órán mondok magamban annyit, hogy akkor most k*rvára összekapom magam, és nem fogok hülyeségeken rágódni. Mert ennyiből állt az egész. Ott helyben spontán eldöntöttem, és kész. Furcsa, de működik, lassan egy hete (tudom nem idő, de ahhoz képest, hogy mennyire nem tettem hozzá semmit, azért jó, hogy így kitart). Valamint még egy nagyon fontos dologról leszoktam: eddig tök mindegy, hogy épp mi történt, csak sulykoltam magamba a negatív gondolatokat, szinte bemeséltem mekkora egy szerencsétlenség vagyok (ami most is igaz, csak éppen ez miért is lenne baj?), és körülbelül emiatt éreztem utána rossznak mindent. Ellenben most nem hagyom elhatalmasodni ezt a sz*rságot, legyen bármi, én tudom, hogy minden oké lesz, hogy amit akarok az beteljesül, és nem kell aggódnom semmiért. Ha meg mégse, akkor majd abból hozom ki a legtöbbet! Éppen ezért az új kedvenc mottóm is ehhez kapcsolódik, és nagyon ajánlom mindenkinek, mert valahogy tényleg nagyon is igaz: Nincs lehetetlen, csak tehetetlen!
Ebből kiindulva pedig határ a csillagos ég :D